Minden rendőrt lehallgathatnak - meg a kedves feleségét is!
címlapsztori
1/10
A rendőrök eddig is lemondtak több személyiségi jogukról, de újabbakat követel tőlük az egyenruha viselése: már lehallgathatják őket, családjukat, és annak is utánajárhatnak, milyen weboldalakat látogattak meg számítógépéről.
Amint arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk: sokan támadták korábban a rendőröket, amiért "negyvenévesen nyugdíjba mehettek" - ami önmagában is általánosítás -, ám kevesen tudták, hogy az azóta elvett bónuszokért cserébe miről mondtak le. Szerződésük aláírásával együtt lemondtak több jogukról, és egyebek mellett hozzájárultak ahhoz, hogy megfigyeljék őket.
A helyzet azóta sokat romlott. Amint azt a Pécsi STOP megtudta: bár eddig is megfigyelhetők voltak a rendőrök, ezt most már titkosszolgálati eszközökkel is megtehetik velük. Azaz, eddig csak nyílt nyomozás során volt megfigyelhetők. Megkérdezhették például a szomszédot, hogy életvitele megfelelő-e. Most már lehallgathatják a telefonját, sőt, IP cím alapján megnézhetik azt is, hogy az illető vagy családtagjai milyen oldalakat látogattak meg otthoni számítógépéről.
A Pécsi STOP úgy tudja: aki 2010 december 31-e előtt állományban volt, annak a családtagjait csak akkor figyelhetik meg, ha azok hozzájárultak. Aki azonban 2011 január elseje óta lett a testület tagja, azok már csak akkor kaptak egyenruhát, ha családtagjaik nevében is beleegyeztek a megfigyelésbe. Amennyiben ezt nem írta alá, nem került állományba a rendőr-aspiráns. A "Nyilatkozat a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez" című dokumentum aláírásával a rendőrök hozzájárulnak, hogy "életvitelüket, jövedelmi és vagyoni viszonyaikat, életkörülményeit, lakó és családi környezetét" az ide vonatkozó törvény alapján elrendelt ellenőrzés során megvizsgálják.
Magát megnevezni nem kívánó, de megbízható informátorunk szerint ez azt jelenti, hogy megfigyelhetik, lehallgathatják őt, családja tagjait, és az is az állásába kerülhet, ha az utóbbiak közül bárki nem úgy viselkedik, ahogy az egy rendőr rokonához illik.
Hogy pontosan mit jelent ez, azt azért nehéz kibogozni, mert információink szerint akkor sem közlik a megfigyelés eredményét, ha az a rendőr állásába kerül. Úgy tudjuk: évente háromszor figyelhetik meg a rendőröket, ezt utólag közlik velük, azt azonban, hogy mire jutottak, nem. Információink szerint több per van folyamatban, amiért az eltávolított rendőrökkel nem közölték a kirúgás okát.
A fentieket megbízhatósági vizsgálatnak hívja a szakzsargon, és az évi hármas megszorítás csak arra az esetre igaz, ha az illetőt semmivel sem gyanúsítják.
Szerző: PécsiStop információ | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
rendőr, lehallgatás, megfigyelés, vizsgálatHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Brutális fokhagymatolvaj garázdálkodott
Ellopták Szűz Máriát
Újabb hitel a mezei közgyűlésen, kosárlabda a rendkívülin
Hátulról rohant a vétlenbe a teherautó - milliós a kár
Traffipaxinfó - erre mérnek csütörtökön
Kinek az érdeke a Pécsi Női Kosárlabda Kft. ellehetetlenítése ?
"Havonta keresztre feszítették a Holdingot"