Nem a busók érdekelték az adóellenőröket: az árusok fele adót csalt a busójáráson
címlapsztori
1/10
Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklub-emblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.
A NAV az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy munkatársaik mintegy két tucat árusnál vizsgálódtak. A vétkesek nyugtaadás elmulasztása, adószám nélkül végzett adóköteles tevékenység, bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt esetenként több százezer forintos, vagy milliós büntetésre is számíthatnak.
Példaként hozták fel, hogy találkoztak olyan adószám nélkül dolgozó kereskedővel, aki a lebukását követően is folytatta tevékenységét. Ajándéktárgyainak értékesítését a másodszori ellenőrzés után sem hagyta abba mondván: "gyűjt a következő bírságra".
A NAV közölte azt is, hogy a pénzügyőrök több mint száz hamis futballklub-emblémát találtak egy elárusító pult alatt, amiért az elkövetőt áru hamis megjelölése okán több tízezer forint bírsággal sújtják, a hamis termékeket pedig elkobozzák.
Az ellenőrök a népszokás ideje alatt lefoglaltak 30 liter rizsbort, amelynek eredetét a kereskedő nem tudta igazolni. Mivel nem adott nyugtát a próbavásárlás során, jövedéki törvény megsértése és nyugtaadás elmulasztása miatt is büntetést kap, amelynek együttes összege meghaladhatja az 1,1 millió forintot.
Forrás: MTI |
STOP

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Brutális fokhagymatolvaj garázdálkodott
Ellopták Szűz Máriát
Újabb hitel a mezei közgyűlésen, kosárlabda a rendkívülin
Hátulról rohant a vétlenbe a teherautó - milliós a kár
Traffipaxinfó - erre mérnek csütörtökön
Kinek az érdeke a Pécsi Női Kosárlabda Kft. ellehetetlenítése ?
"Havonta keresztre feszítették a Holdingot"