2012. május 24. csütörtök | 21. HÉT | 145. NAP | 10:33 | ELIZA, ESZTER

Nem a látogatók tartják fenn a Kodály Központot

2012. január 27. | 13:05
Különböző építészeti díjak és nyolcvanhat százalékos látogatottság jellemzi a Kodály Központ kicsivel több mint egy évét. Az adatok szerint sikeresek voltak az eddig szervezett programok, bár az ezekből befolyó bevétel nem fedezi az épület működési költségeit.

Az eddig legnagyobb érdeklődés a 100 tagú cigányzenekar, a Voca People és az Idősek Világnapja iránt mutatkozott a pécsi Kodály Központban az elmúl kicsit több mint egy évben, ezekből az előadásokat ugyanis meg kellett duplázni, annyian voltak rájuk kíváncsiak- tudta meg a Pécsi STOP a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-től.

A felhozatalból ezek mellett a komolyzene, mint a Pannon Filharmonikusok koncertjei, a musical előadások és könnyűzenei koncertek (Punnany Massif, Qumiby, Budapest Bár), valamint a világ- és népzenei műsorok (Csík zenekar, Sebestyén Márta) értek el nagy sikereket. A Központ áltagos kihasználtsága elég nagy, 86 százalék, mely hozzávetőlegesen 706 főt jelent.

A komolyzenei programoknak széles a korosztály szerinti eloszlása mind az érdeklődők, mind a célcsoportok szempontjából, mivel a PFZ lefedi a teljes palettát a legkisebbektől a 100 éves korig, készülnek műsorral az óvodásoknak és családoknak is. A könnyűzenei programok látogatottsága programtól függ, de általában a 20-50 évesek váltanak jegyet a Kodály Központba ilyenkor. Ők általában egyetemisták, fiatal felnőttek és az értelmiségi réteg. Hasonló a jegyet váltók kora a világ- és népzenei koncertekre, azzal a különbséggel, hogy az alsó korhatár kitolódik a 16 évesekig, így bekerülnek a körbe a középiskolások is a már említettek mellé.

Persze a rendezvényekből befolyó összegek nem elegendők a ház fenntartásához, mert nem csak magát az esemény költségeit kell fedezni, de az épület üzemeltetését is. A fennmaradás érdekében az állam félmilliárdos segélyt ad a Központnak 2012-ben, bár az előzetes ígéretek nagyobb összegről szóltak.

Működése óta több építészeti díjat is megszavaztak a Kodály Központnak. Mind belsőépítészeti, mind az egész épületet értékelő versenyeken első helyezéseket kapott az elmúlt évben, összesen hetet. A szakma mellett a látogatók is értékelhettek egy ötös skálán, ahol szintén jó eredmények születtek.


Szerző: zsv   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
Pécs, kodály központ, koncert, látogatottság, díj


a rovat további hírei
Százhetvenmilliót költenek vízrendezésre Tolnában Nagyon vigyázzunk: mindenütt ólálkodnak zsebtolvajok Sokan áldozzák be nyarukat a nyelvvizsgáért Szúnyogok: igény szerint irtanak, idegen fajok a láthatáron Üljenek a fiúk ölébe a lányok - a MÁV szerint mindenképp Ezt a bűnt nem úszták meg A boszorkányoké lesz a pünkösdi hétvége
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
251.48

szavazás
címkefelhő
Fotó: corinriggs Azért mész strandra, hogy ilyet láss - Fotók 18+
Aki mást mond, az vajon önmagának is hazudik?
Mayra Suarez a fürdőszobában Kínos: altest-simogató lesifotó került elő a csinos modellről - Fotók 18+
Sokak számára talány, miért készítenek mobiltelefonjukkal intim fotókat a sztárok, amikor a készülékekről pillanatok alatt lelophatják a kompromittáló képeket a hackerek.
Fotó: elite Akkor jó a popsi, ha kerek - Fotók 18+
És Lettynek kedd este nagyon jó popsija van.