2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 06:38 | MILÁN, IVÓ

Őshonos fafajták jönnek az idegen fajok helyett Tolnában

2012. június 27. | 08:50
A tamási székhelyű Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. a kezelése alatt álló erdőterületen közel ötszáz hektáron visszaszorítja az idegen fafajokat az őshonos fák érdekében, erre 160 millió forintos európai uniós támogatás áll a rendelkezésére - közölte az erdőgazdaság erdőművelési és közjóléti ágazatvezetője az MTI-vel.

A Tolna megyében közel 23 ezer hektárnyi erdőt kezelő, állami tulajdonú zrt. 465 hektár, Natura 2000 által védett területen végzi el az élőhelyek rehabilitációját - mondta Gál László. Kifejtette: a projekt célja egyrészt az értékes erdőtársulásokat veszélyeztető, idegen, invazív fafajok, a bálványfa, a zöld juhar és az akác visszaszorítása, a leromlott egészségi állapotú fenyőállományok átalakítása, valamint a védett magyar tölgyes állomány folyamatos erdőborításának elősegítése.

A Gyulaj Zrt.-hez tartozó erdőknek mintegy harmincnégy százalékát, közel hétezer hektárt borítanak a múlt század második felében telepített idegen fafajok, elsősorban akác és fenyő. Az őshonos fajok közül a területen a cser, a kocsánytalan és a kocsányos tölgy, a gyertyán és az ezüsthárs a jellemző.

Az ágazatvezető tájékoztatása szerint a mostani erdőrehabilitáció nem az egybefüggő, gazdaságilag értékes akácállományt érinti, hanem több részletben azokat a területeket, ahol a fenyőállomány leromlott állapotban van, illetve ahol az agresszíven terjedő idegen fajok, köztük főleg a bálványfa veszélyeztetik az őshonos állományokat.

A projekt első részében a fiatal és az idősebb invazív fafajokat irtják ki, továbbá a leromlott fenyőket termelik le, majd őshonos fafajokkal - szürke nyárral, hárssal, virágos kőrissel, cserrel, vadkörtével - pótolják a területet. A munkálatok során bekerítik a ritka növény- és állatfajoknak otthont adó, fokozottan védett németkéri Barát-erdőt.

Az erdőgazdaság projektje, amely várhatóan szeptemberben kezdődik és 2014 végén fejeződik be, hozzájárul a Pannon régióban veszélyeztetetté vált homoki tölgyesek fennmaradásához is.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Tolna, Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., Gál László, erdő, fafajták


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Ez komoly büntetéstől mentheti meg Önt is! Másodfokú veszélyjelzés: megint jön az ítéletidő Babapiskótára fájt a foga Milliárdokkal verték át a pécsieket? Meglehet ők rámolták ki az lakását Több mint ötmilliót nyertek könyvekre
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.