Őzek után a szarvasoktól retteghetnek az autósok
címlapsztori
1/10
Még körülbelül két-három hétig keresik párjukat az őzek, veszélyeztetve az autósok és a saját testi épségüket. Az őzek párosodási periódusa után azonban nincs ok fellélegezni, mivel utánuk beindulnak a szarvasok is.
Már meg is történt az első autós kontra őz baleset Baranya megyében: hétfő reggel írtunk a szaporodási - és ezáltal átmeneti felbátorodásban - égő őzekről, délután pedig Mohács és Udvar között egy személygépjármű elé lépett a fajta egy egyede.
Mivel az őzek párosodási ciklusa augusztus 20-25-e körül lejár, így két-három hétig kellene csak óvatosabban vezetni az 58-as harkányi út, valamint a 6-os számú főközlekedési útvonal egyes részeinél - ott, ahol nagyobb állomány él. Kellene, mivel ahogy az őzek párt választottak, beindul a szarvasok üzekedési láza is.
Gondos Gyula, a Baranya Megyei Vadászkamara főtitkára kérdésünkre elmondta, hogy augusztus végétől indul az előbőgés, tehát szinte váltja egymást a két állatfaj. Amikor elindul a szarvasoknál a bőgés, akkor nagyobb területeket is képesek bejárni a bikák, pár után kutatva - és keresztezve a fő- és mellékutakat.
Baranya megyében leginkább a 6-os út vonala mentén, Harkány térségében és a Dráva mentén él nagyobb populáció, de mindenhol óvatosabban kell vezetni a bőgés ideje alatt, mely az augusztus végi elő-, a szeptembert szinte végig kísérő java-, és a szeptember vége-október legelején tapasztalható utóbőgésből áll - tudtuk meg a főtitkártól. A száraz nyár miatt pedig eleve nagyobb területet járnak be a nagyvadak, ivóvíz után kutatva - tette hozzá a szakember.
Gondos Gyula elmondta, hogy azokon az útszakaszokon, ahol külön tábla is jelzi a vadveszélyt - a talpára állított, piros szegélyű háromszög közepén egy ugró szarvas alakja -, ott baleset és az egyed pusztulása esetén a vadállományt gondozó társaság akár még kártérítést is kérhet a vonatkozó törvények értelmében a károsult autóstól.
Épp emiatt fokozott óvatosságra inti az üzekedés és bőgés ideje alatt az autósokat a főtitkár. Akik olyan környéken autóznak többször, ahol jelentősebb populáció él, azoknak célszerű beszereznie egy vadriasztót valamely vadászboltból, mivel a csekély összegű szerkezet képes elriasztani az állatokat. Működési alapelve igen egyszerű: az autó haladása közben a szemből érkező légáramlat behatol a szerkezet belsejébe, és az emberek által hallhatatlan ultrahangot bocsát ki, mely megriasztja a vadat.
Gondos Gyula szerint a szarvasbőgés időszaka után már csak egyszer kell nagyobb állatvándorlásra számítani, ez pedig a kukoricaföldek betakarítása körülre várható. Ilyenkor a szakember szerint az összes nagyvad - őz, szarvas, vaddisznó - a kombájnok és más gépektől megriadva a mezőgazdasági területekről visszahúzódik az erdősávba. Október közepe felé szokott lenni a betakarítás, de az idei aszály és kényszerérés miatt lehet, hogy már szeptember közepén megindulhat a munka földeken, és ezzel a nagyvad-állomány visszavándorlása is az erdős területekre - tette hozzá a főtitkár.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Baranya, szarvas, bőgés, veszély, autósok, vaddisznó, nagyvad, migráció, vándorlásHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Balesetbe tekerhetjük magunkat - a rendőrség is figyelmeztet a veszélyre
Tömegverekedés: a kocsmában kezdték, az állomáson és az utcán folytatták
A kormány ellen vonulnak vasárnap
Ittas sofőrök rettegnek ettől - ő ráfázott
Rossz vége lett a péntek esti autózásnak
Pécsett is világítanak az eltűnt ifjakért