2013. június 20. csütörtök | 25. HÉT | 171. NAP | 05:47 | RAFAEL, DINA

Palkonyától Sellyéig pünkösdöl az egész megye

2012. május 26. | 13:10
Ugyan a pünkösd - és a gyermeknap - hivatalosan csak vasárnap kezdődik, nagyon sok helyen szerte a megyében már szombaton is tartanak rendezvényeket a kicsik és az ünnepkör jegyében. Közel sem teljes, ám széles spektrumú körkép Baranyából a hétvégére.

Már a szombati napon beindul az élet Pécsett és a megye más településein a hosszú hétvége miatt. A megyeszékhelyen a Ledinán ifjúsági parkot avatnak Hoppál Péter városi Fidesz-elnök vezetésével, a Zsolnay Negyedben már reggel 10-től várják a gyerkőcöket és szüleiket Bogyó és Babóca és más egyéb mesékkel, koncertekkel, játszóházzal.

A felnőttekre is gondoltak a programszervezők, szombat délutántól a Kodály Központ előtt este hat órától a Pannon Filharmonikusok adnak ingyenes koncertet az érdeklődőknek. A Sétatéren Pünkösdölő címmel néptáncegyüttesek mutatkoznak be, valamint játszóház várja a kicsiket. Harkányban pedig boszorkányokkal lehet találkozni, ugyanis a fürdőváros hagyományteremtő szándékkal idén először rendezi meg a Harkányi Boszorkányságok fesztivált. Boszi sütit, bájitalt, csodavizet, kulináris és gasztronómiai ínyencségeket lehet kóstolni a híres gyógyvíz kipróbálása mellett.

A vasárnapi napon Baranya sok településén kezdődnek el a pünkösdi vigasságok, valamint a gyereknapi programok: Bólyban a hagyományos pünkösdi király és királyné-választás lesz a program, Sellyén pedig meg lehet kóstolni a szármánt, azaz az ormánsági töltött káposztát, a kötözött gombóclevest, és más egyéb finomságokat. Az össznépi mulatságra a sellyei kastély és a helyi múzeum udvarán kerül sor, és többek közt a lokális "celeb" Tilangli Népdalkör is fellép.

Bikalon az élménybirtokon a kicsiket várják egész napos programokkal, mint herold-verseny, vagy a birtok legügyesebb gyereke címért folyó játék.

Ha már pünkösd, akkor sokan vágják rá gondolkodás nélkül: Palkonya. A villányi kistérség 350 lelket számláló kis falva híres pincesoráról és jó borairól. Vasárnap délelőtt 11 órától este hatig várják a gazdák pincéjükbe a látogatókat, a Malom Színpadon pedig a MárkusZínháztól kezdve a Vivat Bacchus énekegyütteséig nagyon sokan fogják szórakoztatni a Palkonyára érkezőket. A nyitott pincékre a kóstolópohár, valamint a hozzá tartozó kóstolójegyek ára 2000 Ft.

Ha valaki azonban Pécsett maradna a vasárnap folyamán, annak tudjuk ajánlani az állatkertet, ahol egész napos programokkal várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Egzotikus állatsimogató, a 14 éven aluli gyerekek féláron juthatnak be, arcfestés, ingyenes légvár várja az érdeklődőket, a mecseki kisvasút pedig 10 és 18 óra között szállítja az utasokat a vidámpark és az állatkert között.

Hétfőn a pécsi belvárosba érdemes ellátogatni, ugyanis sétálóutca-bál lesz hangszerbemutatóval, kóstolókkal, koncertekkel, bicikliversennyel.


Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
Baranya, Pünkösd, Pécs, Bóly, Harkány, Palkonya, Sellye


a rovat további hírei
Új ügyvezetője lesz a veszteséges pécsi cégnek Indul az árvíz utáni nagy szúnyogirtás Jobbik: törvénysértő a vörös csillagot viselők elleni nyomozás megszüntetése Tűz Remeterétnél: égett az erdő Egyetlen kormányzati tisztségviselő sem fog dolgozni Tagadott a milliárdos csalással vádolt ügyvéd Százezernyi homokzsák védte Baranyát - hétvégéig lehet jelenteni a károkat
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó:metart Széttárt lábakkal vár a biliárdasztalon - Fotók 18+
Ne ijedj meg a nagyi-bugyitól! Ha közelebbről megnézed, kiderül, hogy szinte átlátszó, sok csipke van rajta.
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.