Pécs fideszes vezetésének dolgozik a Hagyó ügy egyik fővádlottja
címlapsztori
1/10
Hanyagul alátámasztott politikai pamflet a HVG szerint a Hagyó-ügyben készült vádirat, amelyben mind gyanúsítottként, mind tanúként fontos szerep jut Balogh Zsolt volt BKV vezérigazgató-helyettesnek. Az egymilliárdos károkozással vádolt közlekedési szakembert legutóbb Pécs fideszes vezetése alkalmazta bizalmi állásban.
Kecskemétre, a Zuschlag-ügyben kőkeményen ítélkező Fodor Endre bíróságához kerül a Hagyó-ügy bírósági tárgyalása, miután Handó Tünde Kúria-elnök saját hatáskörében ide helyezte át a tárgyalást Budapestről a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International és a védők egyöntetű tiltakozása ellenére. Az áthelyezés ellen egyedül Balogh Zsolt ügyvédje, a Fidesznek már több fontos szolgálatot tevő Szabó Iván nem tiltakozott - írja a hetilap.
A HVG szemrevételezi a vádiratot is, amely megítélése szerint inkább politikai pamflet, mint komolyan alátámasztott dokumentum. kezeléssel Ahogy a lap írja, Hagyót és tizennégy társát hűtlen kezeléssel, más bűncselekményekkel (1,49 milliárd forint kár okozásával) vádolják, tíz vádlottat pedig bűnszervezetben való részvétellel. Csakhogy a vádirat "bevezető" bekezdéseit kivéve a későbbiekben semmi sem utal maffiára, s az előzetes expozé is meglehetősen elnagyolt. E szerint például Mesterházy "a főpolgármester köreihez kötődő gazdasági társaságok érdekeit közvetítette" a BKV felé. Semmit sem lehet azonban megtudni arról, hogyan tette ezt, kik számítottak Demszky "köreinek", mely társaságok kötődnek e körökhöz, ráadásul Demszky még a tanúként idézni indítványozottak között sem szerepel. A bűnszervezet létrehozójaként és vitathatatlan vezetőjeként jellemzett Hagyó terhére közvetlen módon a vádiratban szereplő ötven bűncselekmény közül mindössze hármat ró az ügyészség.
Az ügy egyik kulcsszereplője Balogh Zsolt volt BKV vezérigazgató-helyettes, aki a Fidesz számára a lehető legjobb időpontban, a2010-es kampány hajrájában coming outolt a Magyar Nemzet hasábjain, egy szemléletes képben, a Nokia-dobozban érkező kenőpénzben jellemezve a Hagyó-korszakot és egyben az MSZP korruptságát. A korábban Hagyó Miklós bizalmi emberének számító Balogh és a jobboldali újság közötti kapcsot védője, Szabó Iván jelentette, aki egyrészt Pintér Sándor ügyvédjeként vált ismertté,másrészt pedig jogi tanácsadóként ő vezényelte le a Fidesz multiellenes hadjáratának főpróbájaként 2009 őszén a pécsi vízmű einstandot.
A Fidesz 2010-es választási győzelme után többek között az Országos Választási Bizottságban, illetve a Szerencsejáték Zrt. felügyelőbizottságában tevékenykedő Szabó Pécsett is aktív maradt, ő képviseli az alperes önkormányzatot a Bécsi Választott Bíróságon a vízmű perben, és a Pécsi Tömegközlekedési Zrt. (PK Zrt.) átszervezése kapcsán is kapott egy 8,8 milliós megbízást. Ennek része lehetett védence visszavezetése a munka világába: Balogh a PK Busrent Kft. ügyvezetői posztját kapta meg, amely élén lényegében a pécsi önkormányzat kifutó fiújaként funkcionált.
A HVG felidézi, hogy a PK Busrent Kft. 2010 nyarán vált ismertté, amikor kiderült, hogy a PK Zrt. korábbi kisebbségi tulajdonosa, a Mecsekbusz Kft. érdekeltségébe tartozó cég 2009 januárjában 2,2 milliárd forintért megvette az önkormányzati vállalat buszflottáját, majd bérbe is adta azokat a PK Zrt-nek évi 2,1 milliárd forintért, előre bekasszírozva 2 milliárd forint rendelkezésre állási díjat. A botrányba belebukott a pécsi vagyonkezelő vezérigazgatója, a PK Zrt. volt vezérigazgatója pedig első fokon hét évet kapott hűtlen kezelésért. 2011 végére a pécsi önkormányzat átvette az irányítást a Busrent fölött, Szabó közbenjárására pedig Balogh került a cég élére, akinek tevékenysége abban merült ki, hogy visszavonta a cég ellenkeresetét a buszbérleti szerződés semmissé nyilvánítását célzó ügyészségi keresettel szemben, így a buszok visszakerültek a PK Zrt. birtokába.
A HVG megjegyzi, a Hagyó-ügyben a bíróságnak alapvetően arról kell majd döntenie, szüksége van-e egy monopolhelyzetű cégnek a reklámokra, pr-ra, piackutatásra, illetve hogy egy veszteséges vállalat megengedhet-e magának efféle szerződéseket. Akad, ahol a lap szerint valóban kilóg a lóláb: több tízmillió forintos szerződése volt a BKV-val a Hagyó-sajtós Horváth Éva élettársa, Mátay László cégének (mindketten vádlottak, egyedüliként az érintett beszállító cégek vezetői közül). Dolgozott a BKV-nak a Hagyó-vadászterületnek számító óbudai MSZP-szervezet elnökségi tagja, Kósa Erika cége, a Soda Reklám Kft. is. A vádirat egyik legnagyobb, 119 milliós tétele az Egymásért Egy-Másért Alapítványt vezető Földesi-Szabó László pártját, a Magyarok Egymásért Szövetségét támogató, a BKV-nak használhatatlan utastájékoztató rendszert szállító C.C. Soft Kft. megbízása.
Forrás: Pécsi STOP/HVG |
STOP

címkék
Pk Zrt..PK Busrent, Balogh Zsolt, Hagyó Miklós, Nokiás doboz, dr. Szabó IvánHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Új ügyvezetője lesz a veszteséges pécsi cégnek
Indul az árvíz utáni nagy szúnyogirtás
Jobbik: törvénysértő a vörös csillagot viselők elleni nyomozás megszüntetése
Tűz Remeterétnél: égett az erdő
Egyetlen kormányzati tisztségviselő sem fog dolgozni
Tagadott a milliárdos csalással vádolt ügyvéd
Százezernyi homokzsák védte Baranyát - hétvégéig lehet jelenteni a károkat