Pécsi gerillák állnak a szalmakalapos akciók mögött! - fotók!
A szalmakalapos gerilla-designerek vállalták fel a csütörtök hajnalban elkövetett pécsi szoborfő-fedő akciót. Levelükből kiderült, hogy a decemberi mikulássapkás ügy nem az ő számlájukra írandó, csak ihletet merítettek a másik csoporttól.
E-mailben számoltak be a szalmakalapos gerilla-designerek csütörtök hajnali akciójukról.
"Az ötletet kétségkívül a tavalyi Mikulás-sapkás látványosság kitalálóitól vettük kölcsön, de a végrehajtás tőlük függetlenül történt. Decemberben ugyanis minden fórumon pozitív fogadtatása volt a piros sapkáknak, többek között Páva Zsolt polgármester is arról beszélt, hogy hagyományt lehetne teremteni az akcióval.
Ezen felbuzdulva összefogtunk néhány kalandvágyó barátommal, s úgy döntöttünk, a hosszú ideje tartó hőség apropóján megismételjük az akciót, méghozzá szalmakalapokkal, hogy megóvjuk a napszúrástól nagyjaink bronzba öntött mását. A fejfedőket az erőmű emberei osztogatták még régebben, így volt belőle bőven, jutott a belváros legtöbb szobrára. Szándékunk csak annyi volt, hogy tényleg hagyományt teremtsünk, s egy cseppnyi kreativitással rövid időre kicsit színesebbé tegyük a várost. Lássák a reggel munkába menők, hogy valami egy kicsit más a szokásos útvonalukon, álljanak meg egy percre és mosolyodjanak el. " - írják levelükben.
"Jó volt látni, hogy sok helyi médium beszámolt az akciónkról és szinte mindenhol pozitív fogadtatásra lelt.
Sajnos a legtöbb esetben ezúttal is a Biokomé volt a végső szó, így hiába ékítette szalmakalap az aradi tábornokokat épp úgy, mint a Csontvárit, Szent Ferencet vagy éppen Széchenyit, hajnalra ezek szőrén-szálán eltűntek. De mint a mellékelt képek is bizonyítják, éjjel még ott voltak! A Zsolnay-kompozíción viszont még ma reggel is fenn voltak, ezért úgy érezzük, hogy az első takarítást túlélt darabokra a helyi hivatalos szervek sem néznek már ferde szemmel, s talán egy kicsit örülnek is neki." - zárják soraikat a szalmakalapos gerilla-designerek.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
szalmakalapos gerilla-designerek, szalmakalap, szobor, PécsHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Lovasi belecsapott a Tejbe!
Állati táborok a nyárra
Itt a segítség - cselezze ki a traffipaxot
Balesetbe tekerhetjük magunkat - a rendőrség is figyelmeztet a veszélyre
Tömegverekedés: a kocsmában kezdték, az állomáson és az utcán folytatták
A kormány ellen vonulnak vasárnap