Pécsi szál a Csatáry-ügyben?
Csatáry László volt kassai gettóparancsnokot Balassa István történész szerint nemcsak Csehszlovákiában, hanem Magyarországon is börtönbüntetésre ítélték az 1940-es években. Csatáry a történész szerint '45-ben Pécsett kapott húsz év letöltendő büntetést, ám még a tárgyalás előtt külföldre szökött.
Csatáry Lászlót 1945-ben, Veszprémben letartóztatták, majd Pécsen 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Csatáry már a tárgyalás előtt megszökött - írja az MTI Balassa Zoltán kassai történész és újságíró nyilatkozatát idézve, melyet a hvg.hu közölt.
"Hogy miképpen sikerült Csatárynak Veszprémből megszöknie, azt egyelőre homály fedi" - mondta Balassa Zoltán. Eddig azt lehetett tudni, hogy Csatáry László az orosz megszállás elől 1944-ben a német csapatokkal együtt menekült el Kassáról, majd a háború után hamis személyazonossággal, magát jugoszláv állampolgárnak kiadva Kanadába költözött.
Balassa Zoltán az akkori csehszlovák hírügynökség archívumában talált egy 1945. június 24-i tudósítást, amely azt írta, hogy Veszprémben letartóztatták Csatáry László rendőrkapitányt. Eszerint viszont nem távozhatott 1944-ben Magyarországról. "Érdekes, hogy a letartóztatásról az akkori Magyar Távirati Iroda nem adott ki közleményt, ugyanakkor a veszprémi rendőrségen ebből az időből valamilyen erre vonatkozó iratnak léteznie kell ugyanúgy, mint a pécsi bíróságon, illetve levéltárban" - mondta Balassa.
A kassai történész szerint, Görög Arthur, a kassai Zsidó Tanács tagja és a gettó túlélője is megemlékezik Csatáryról az 1960-as években megjelent írásaiban. Ezekben is az olvasható, hogy Csatáryt 1945-ban Veszprémben letartóztatták, majd 20 év börtönbüntetésre ítélték Pécsen.
A 97 éves Csatáry László ellen a Simon Wiesenthal központ 2011 őszén tett feljelentést. A központ szerint Csatáry 1944-ben a kassai gettó parancsnokaként közreműködött közel 16 ezer zsidó deportálásában.
A budapesti ügyészség júliusban házi őrizetbe helyezte Csatáry Lászlót és nyomozást indított ellene. A volt gettóparancsnokot július 31-én kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, Csatáry tagadta az ellene felhozott vádakat - írta a hvg.hu.
Forrás: Pécsi STOP/MTI/hvg.hu |
STOP

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Ittas sofőrök rettegnek ettől - ő ráfázott
Rossz vége lett a péntek esti autózásnak
Pécsett is világítanak az eltűnt ifjakért
Egy szempillantás alatt bukta a jogsit
Karambol az M6-os lehajtójánál, félpályán lezárták az utat
Eső, mosoly és felrobbant gázpalack gyermeknapra