2012. május 21. hétfő | 21. HÉT | 142. NAP | 14:57 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Stop ACTA: február 11-én az utcán menthetjük az internet szabadságát

2012. február 06. | 14:29
Magyarországon és Pécsett is napokon belül utcai megmozdulásokon tüntetnek az ACTA egyezmény ellen, az internet szabadságáért. Lengyelországban ezrek vonultak az utcára emiatt. Ha ratifikálják az egyezményt, a teljes adatforgalmunkat figyelheti majd az internetszolgáltató.

Az ACTA, azaz a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás célja népszerűsítői szerint az, hogy erősebb védelmet biztosítson a szellemi tulajdonnak, visszaszorítsa a hamisított áruk kereskedelmét és az internetes kalózkodást. A gyógyszerszabadalmak is a hatálya alá tartoznak. Alkotói szerint célja a hamisításra és a kalózkodásra adott válaszok összehangolása, a meglévő szerzői jogi törvények hatékonyabb betartatása.

Ellenzői, élükön az Anonymous csoporttal ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az ACTA ratifikálása súlyos következményekkel jár:

A facebook-on létrehozott Stop ACTA csoport szerint "miután érvénybe lép, büntetőjogi felelősséget hárít a csatlakozó országok (tehát egyúttal Magyarország) internetszolgáltatóira a jogvédett tartalmak közvetítéséért, amivel csak a kisebb baj lesz, hogy azonnal magával rántja majd a jelenlegi leglátogatottabb honlapjainkat &8212; pl.: YouTube, Piratebay, Wikipédia és a többi &8212;, de ügyfelei internetforgalmának teljes felügyeletére kényszeríti majd az internetszolgáltatókat!"

Mindez azt jelenti, hogy nézik majd, ki milyen oldalakat látogat, ellenőrzik a fel- és letöltött fájlok tartalmát, elolvassák a chat és e-mail üzeneteket is. Mert ha nem teszik ezt, és valamelyik internetszolgáltatónál ezáltal illegális tevékenységet tapasztalnak majd a hatóságok, az ACTA az internetszolgáltató szigorú megbüntetésére utasítja majd őket. Egyértelmű tehát, hogy nem lesz olyan szolgáltató, aki ezt minden erejével ne akarná majd elkerülni" - írja a csoport a közösségi oldalon.

Magyarország 21 másik uniós tagállammal közösen titokban írta alá az egyezményt január végén. Az egyetlen kivétel Lengyelország volt: ott a kormány bejelentette a csatlakozást, magár vonva a nép haragját:
Magyarországon február 11-én lesznek tiltakozó megmozdulások, jelen állás szerint Budapesten és Pécsett majdnem biztosan lesznek, a részletek a facebook-on olvashatók.


Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
ACTA, Pécs, internet, szabadság, kalózkodás, hamisítás, megmozdulás


a rovat további hírei
Brutális behatolás a tanyán Kiűznék az ördögöt Harkányból? Még a rendszám sem stimmelt az ingyen tankolók autóján Suez-ügy: állnak a tárgyalások - közeleg az ítélet napja Piásan tekertek - rossz vége lett Tolvajmágnes az autóban hagyott táska... Jégeső, felhőszakadás, szélvihar - cifra napok jönnek
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
247.52

szavazás
Ön kinek szurkolna a női kosárlabda NB I-ben?

bővebben
Pécs 2010 PTE PEAC
címkefelhő
Fotó: glamour Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...
Fotó: playboy Vizes hancúr az orgazmus küszöbén - Fotóorgia 18+
Péntek este a meztelen fotók is orgiát csapnak, annyi van belőlük.