Szikrázott a levegő az önkormányzati fórumon
címlapsztori
1/10
Egyebek mellett, két városi iskola egyházaknak való átadásáról tárgyalt a pécsi Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum. A szakszervezet csak akkor tervez jogi lépéseket, ha erre az iskolákból erre felkérik.
Bankszámla, te drága
Az első téma a bankszámla-kompenzáció volt az ÖÉF-en, Nagy Erzsébet (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) elmondta: Nagy Csaba alpolgármester (Fidesz) korábban ígérte, hogy a pere próbaper lesz, és az ítéletet végrehajtják mind az ötezer pécsi közalkalmazottnál. A szakszervezeti vezető most ennek az ígéretnek a betartását kérte.
Lovász István jegyző elmondta: kezükben van egy jogerős ítélet, de a jogorvoslati lehetőségek még nincsenek kimerítve. Az önkormányzat az ítéletet kötelezőnek tekinti magára nézve, de még megfontolják, hogy a kúriánál folytassák a pert.
Nagy Erzsébet szerint ez jogerős ítélet, az alpolgármester ígérete ehhez fűződik. Az elévülés három év, ha a kúria döntésére várnak, akkor egy évnyi kompenzációt bukhatnak az érintettek.
A szakszervezetek tárgyalnának, egyeztetnének, 15 napon belül írásban megküldik az ajánlatot, Nagy Csaba megígérte: erre reagálni fognak, de határidőt erre nem mondott.
Hoppál Péter leszögezte: a 2010-es és 2011-es évet illetően az önkormányzat tartozik. 2012 januárjától megoldottnak tekinti az ügyet.
Nem olyan egyszerű bankot váltani, mindenkinek hitelekkel sújtott bankszámlája van, sajnos nem keresnek 150-160 ezer forintot - mondta Csikósné Divják Mária, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének pécsi vezetője.
Végül megegyeztek abban: a szakszervezetek 15 napon belül elküldik ajánlatukat, a városvezetés pedig arra 30 napon belül reagál.
Városkapu a katolikusoknak
Nagy Csaba vezette fel a Budai Városkapu iskola átadását a pécsi katolikus egyházmegyének. Leszögezte: az átadás híján nem sok jövőt jósol az intézménynek, a megyéspüspöknek pedig megköszönte, hogy tárgyalhatnak az átadásról. Náluk jó kezekben lesz az intézmény.
Beszerezték-e a szükséges szakvéleményeket - kérdezte Nagy Erzsébet. Azt sem érti, hogy miért vannak nagy különbségek a katolikusokkal és a baptistákkal kötendő megállapodás-csomag között, az előbbiből hiányoznak garanciák. (A baptisták a Széchenyi iskolát kapnák, a következő napirendi pontban tárgyalták.)
Csikósné érti, hogy a katolikusok nagy ívben gondolkodnak, de a 99 évre való átadás viccesnek tűnik.
Keresztes Lóránt (LMP) azt kérdezte: mi a garancia arra, hogy ha az egyház visszaadja a sulit, akkor nem marad 99 évig még haszonélvezete az ingatlanon. Jogi garanciák kellenek arra az esetre, ha a város visszaveszi az üzemeltetést.
A szakvélemények léteznek, ezek ismertetését kérte is Nagy Erzsébet.
Csikósné szerint a 99 év a távoli misztikum homokos partjait mossa, akkor legalább még 10 évig jelenlegi formájában működtesse tovább az intézményt. Ez gesztusértékű lenne, és a baptisták megállapodásába is bekerült.
Nagy Erzsébet garanciákat kért a pedagógusok továbbfoglalkoztatására. Nagy Csaba azt mondta: megpróbálják ezeket érvényesíteni. A szakszervezeti oldal ugyanakkor rámutatott: ennek délután négyig kell megtörténnie, mert akkor dönt a közgyűlés.
Csikósné szerint érdemes lenne a telefon nevű találmányt használni, ha a püspök úr szóban ígéretet tesz, ők elhiszik.
Nagy Csaba megköszönte a felvilágosítást telefon ügyben, de azt kérte: bízzák rájuk az egyeztetés módját.
Nagy Erzsébet leszögezte: nem fog a jogszabályoknak megfelelően lezajlani az eljárás.
Széchenyi a baptistáknak
Az oktatási referatúra vezetője, Staub Ernő vezette fel a Széchenyi átadását a Baptista Szeretetszolgálatnak. A Király utcai ingatlan haszonélvezete 25 évre az egyházi szervezeté lesz. Az ígéretek szerint nem lesz leépítés, mint a szociális intézményekben, amelyek szintén a baptisták fenntartásába kerültek. Onnan összesen 62 ember füstölt el, kétharmadukat sikerült nyugdíjba küldeni, a többieket csak el.
A szakszervezeti oldal a pedagógusok jubileumi jutalmáról kérdeztek, ez ügyben még egyeztet a városvezetés az egyház.
Nagy Erzsébet leszögezte: a PDSZ nem fog élni jogorvoslati lehetőségekkel az igencsak aggályos szerződéssel kapcsolatban, ha nem kapnak erre felkérést az iskolában működő szakszervezeti csoporttól. Hozzátette: a lehetőségek élnek, ha a pedagógusok úgy érzik, helyzetük rosszabbra fordul, például mert világnézetileg elkötelezett iskolában kell dolgozniuk.
Nem stimmelt az igazgató létszáma az oktatási referatúráéval, ha ezt nem sikerül rendezni, a "felesleget" ki kell rúgni.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
ÖÉF, baptista, katolikus, egyház, Pécs, iskolaátadás, Nagy ErzsébetHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
A börtön helyett leugrott a Balatonhoz
Felébredt a magyar oldal is az eszéki buszügyben
Ez komoly büntetéstől mentheti meg Önt is!
Másodfokú veszélyjelzés: megint jön az ítéletidő
Babapiskótára fájt a foga
Milliárdokkal verték át a pécsieket?