2013. május 21. kedd | 21. HÉT | 141. NAP | 10:45 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Tippek nyárra - hogy ne legyen horror a vakáció?

2012. június 19. | 17:47
A kikapcsolódáson kívül számos veszélyt is hordoz a nyári szünet, sok esetben válnak diákok bűncselekmény elkövetőivé vagy áldozatává. A rendőrség szerint a felnőttek is hajlamosak a szabadság ideje alatt elengedni magukat, kevésbé figyelnek saját magunk és környezetük biztonságára. Alábbi cikkünk a hatóság szezonális intelmeiből szemezget.

Ne hagyjuk felügyelet nélkül az alsó tagozatos gyereket. Szabadság hiánya esetén vegyük igénybe a nagymama, rokon, végső esetben a szomszéd segítségét, vagy más szülővel összefogva felváltva figyeljünk csemetéinkre. Nagyobb gyerek esetén is mindig tudjuk, hogy kivel, mivel, hol tölti az idejét. Esténként üljünk le megbeszélni a napot, a gyerek számoljon be arról, hogy mivel töltötte az idejét, nem árt az sem, ha néha ellenőrizzük az elmondottakat. Ragaszkodjunk hozzá, hogy a gyermekek a megbeszélt időpontban otthon legyenek, au egyedül hagyott csemetét pedig hívjuk fel napközben. Szoktassuk rá, hogy vannak kötelességei, pl. legalább a saját szobáját tartsa rendben, virágot öntözzön, kisebb bevásárlásokat végezzen el.

Ne engedjük meg, hogy a gyerek céltalanul lődörögve, kulccsal a nyakában az utcán, vagy a bevásárlóközpontokban töltse napjait, ugyanis bűncselekmények áldozataivá válhatnak, a bűnelkövetők számára kiváló célpont a felügyelet nélkül lézengő gyerek. A kocka fordulhat is, a gyermekből bűncselekmény elkövetője is lehet. Ne legyen érték a csemeténknél, csak annyi pénzt adjunk neki, amennyi okvetlenül szükséges, hagyja otthon a telefonját, mp3/mp4 lejátszóját. Tanítsuk meg neki, hogy ismeretlenekkel ne barátkozzon, ne fogadjon el tőlük semmit, ne üljön az autójukba, a lakásba pedig egyáltalán ne engedje be őket. Frissen szerzett barátot se vigyen haza.

Figyeljük, mennyi időt tölt a gyerek a számítógép előtt, milyen oldalakat látogat, kikkel ismerkedik, milyen képeket, információkat ad meg magáról a közösségi oldalakon. Ne engedjük meg, hogy több órát töltsön a gép előtt, hívjuk fel a figyelmét az interneten kötött barátságok veszélyeire.

A nyári szünetben se feledkezzünk meg a KRESZ betartásáról. Kijelölt gyalogátkelőhelyen menjünk át az úton, ne fussunk körültekintés nélkül a másik oldalra, tilos jelzésnél ne menjünk az úttestre! Ha a felnőtt betartja a szabályokat, akkor a gyerek is követni fogja a jó példát. 12 év alatti fiatal kerékpárral főúton nem közlekedhet. Nagyobbak, ha főúton bicikliznek, csak egymás mögött haladjanak, ne pedig egymás mellett. Főúton balra kanyarodni nem lehet, le kell szállni és gyalog átmenni a túloldalra. Tilos elengedett kormánnyal biciklizni, kutyát vezetni vagy személyt szállítani. Ne feledjük: az ittas bringázás ugyanúgy ittas vezetésnek számít, mintha egy autó volánja mögött ülnénk nem túl józanul. Védőfelszerelés nem kötelező, de erősen ajánlott, ugyanis életet menthet. Különösen gyermekeknek javasolt a bukósisak, de hasznos a fej-, könyök-, és térdvédő, valamint a karra és lábszárra helyezhető fényvisszaverő pántok is. Gördeszkázni a gépjárművek által használt területen tilos, de nem szerencsés a többi lakó ablaka alatt sem.

A strandra 12 éven aluli gyerek csak felnőtt felügyelettel menjen. Fürdeni csak az arra kijelölt helyen szabad, a vízi biciklivel, csónakkal mélyebb vízbe merészkedőknél legyen mentőmellény. A fiatalok ne dobálják, lökdössék egymást a vízbe, mert balesetveszélyes.

Az éjszakai élet veszélyei

A szülő kötelessége felhívni a figyelmet a dohányzás, alkohol, kábítószerek veszélyeire. A rendőrség közleményében kiemeli a mostanában divatos dizájnerdrogot, a Ginát, mely folyékony extasy, színtelen, szagtalan, íztelen, vízben sem felismerhető, gyakran a lányok italába öntik észrevétlenül. Alkoholhoz hasonló a hatása, de együtt vele akár halálos is lehet. Ne hagyjuk italunkat őrizetlenül, nehogy valaki belecsempéssze az említett szert.

Gyermekünket óva intsük attól, hogy olyan sofőr mellé üljön be, aki ivott, vagy kábítószert fogyasztott. Ha ittasan, drogosan autóba ülőt lát a gyerek, próbálja meg lebeszélni a vezetésről, ha pedig nem megy, hívja a 107-et és tegyen bejelentést. Tanítsuk meg a gyerekeknek a segítségkérés módját, a segélykérő telefonszámokat.

A lakás biztonsága

Amennyiben elutazunk otthonról, kérjünk meg egy rokont, ismerőst, hogy a postaládát ürítse ki. A teli postaláda ugyanis jelzi a betörőknek, hogy nincs otthon senki. Kérjük meg a szomszédot, rokont, hogy időnként szellőztessen, látványosan legyen jelen a lakásban. Az ablakokat, ajtókat körültekintően zárjuk be. Az utazás során vigyázzunk a csomagjainkra, ne hagyja felügyelet nélkül. A strandra ne vigyünk értéket magunkkal, csak annyi pénz legyen nálunk, amennyire feltétlenül szükségünk van. Valaki mindig felügyelje a napozóágyat, plédet, játékokat.


Forrás: Pécsi STOP/Baranya MRFK   |   STOP

címkék
nyár, intelmek, bűncselekmény, rendőrség, gyerekek, Gina


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Egyenlegfeltöltős vízórák jönnek Készüljenek az esőre! Ezer fajt találtak egyetlen nap alatt Cserkúton Újabb sikercég a horizonton: mindenki énekel Száguldozó "hobbipilóták" - ellepték a motorosok az utakat Meglátta a rendőröket, befutott az erdőbe
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...