Újabb 20 milliós koncepció fenyeget
címlapsztori
1/10
Az önkormányzat két szakbizottságát, de a bíráló grémiumot sem nyűgözte le Pécs településfejlesztési koncepciója. Ám így sem kizárt, hogy begyűjti rá a közel 20 millió forintot az egyetlen versenyben maradt cég.
Közbeszerzést hirdetett a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., a cél egy településfejlesztési koncepció létrehozása. Három céget hívtak meg, egyik, egy neves baranyai társaság nem tett ajánlatot, egy másik pedig a hiánypótláskor szerepelt gyengén, így egyetlen cég maradt talpon, talán mondanunk sem kell: budapesti, bár pécsi kötődésekkel is bíró.
A Városfejlesztés Zrt. azonban nem tudta lenyűgözni sem a bírálóbizottságot, sem a pénteken ülésező két önkormányzati grémiumot. Kővári János, az illetékes szakbizottság és a bírálóbizottság elnöke leszögezte: szakmailag nem tartja elfogadhatónak az ajánlatot. Ugyanígy tett városfejlesztési és a bírálóbizottság maga is, előbbi egészen egyszerűen nem foglalt állást az ügyben.
Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezetője azonban védelmébe vette az egyetlen állva maradt ajánlatot. Sok egyéb mellett azzal érvelt, hogy egy esetleges közbeszerzési döntőbizottsági jogorvoslati eljárásra felkészülve csak pontos hivatkozásokkal érdemes érvénytelenné nyilvánítani egy ajánlatot.
Egyelőre tehát jó esély van arra, hogy egy olyan munkáért fizetnek ki Pécsett közel 20 millió forintot, amelyet több szakmai bizottság is elkaszált és alkalmatlannak tartott.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Pécs, városfejlesztés, szakmai, bizottság, alkalmatlan, ötletHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Rezsicsökkentéses átverés: jóval többet fizetünk mint egy éve
Gyászos véget ért a napja
Eladná az önkormányzat a hírhedt Magtár utcai romházat
Járókelő hívta rá a rendőröket a tolvajokra
Visszanyalt a fagyi: kamatos kamatot fizethet a csökölyi uzsorás
Árvíz Baranyában: csökkentek a fakadóvizes területek
Senki nem akarja, hogy így végződjön az utazás