2013. május 24. péntek | 21. HÉT | 144. NAP | 04:48 | ELIZA, ESZTER

Vádat emelnének a sikkasztással gyanúsított polgármester ellen

2012. május 08. | 17:07
Vádemelési javaslattal zárta le a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) a volt sárpilisi polgármester ügyében folytatott nyomozást - közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Farkas Kinga elmondta: a TMRFK nagyobb értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt javasolja a vádemelést a Tolna Megyei Főügyészségnek. A sajtóreferens a bűncselekményről nem közölt részleteket.

Az ügyben a sárpilisi képviselő-testület tett feljelentést 2010-ben. Figler János (Fidesz-KDNP), a 700 lakosú település 2010-ben megválasztott polgármestere közölte: az eljárás egyik gyanúsítottja Hegedűs János, a község korábbi, független polgármestere.

Figler János elmondta: a feljelentést azért tették, mert olyan számlákat találtak, amelyek mögött nem volt teljesítés, illetve amelyeket a korábbi faluvezető állított ki vállalkozóként az önkormányzatnak rendezvényszervezésről. Közlése szerint eltűnt több, önkormányzati tulajdonú hangtechnikai berendezés is; a jelenlegi faluvezető szerint 5-6 millió forint kár érte az önkormányzatot.

Az MTI kereste Hegedűs Jánost, de sem Sárpilisen, sem korábbi őcsényi otthonában nem volt elérhető.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Sárpilis, vádemelés, javaslat, polgármester, Hegedűs János


a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben Csúszik a nyitás a tavaly elkészült bonyhádi gyógyfürdőnél Indul az aknamentesítés a horvát határnál Végre egy szándékosan veszteséges pécsi cég Vigyen törölközőt a könyvtárba, nem bánja meg! Annyi az aranynak 650 milliót költenek a szászvári kastélyra
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...