2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 01:42 | JÚLIA, RITA

Életre-halálra: a zárónap dönt a Premier League-ben

2012. május 13. | 09:25
Bajnokot avatnak az angol labdarúgó-bajnokság vasárnap délutáni zárófordulója után, s a Premier League történetében először fordulhat elő, hogy gólarány dönt majd két csapat, jelen esetben a listavezető Manchester City és a városi rivális címvédő United között.

A City 44 év után diadalmaskodhat ismét, érdekesség, hogy az 1967/68-as szezonban is a Unitedet utasította maga mögé, és akkor is az utolsó fordulóban dőlt csak el a bajnoki cím sorsa.

Roberto Mancini alakulata hazai környezetben a Buzsáky Ákost foglalkoztató Queens Park Rangers ellen érheti el a történelmi sikert, s nagy meglepetés lenne, ha nem gyűjtené be a három pontot. A londoniaknak ugyanakkor küzdeniük kell, ugyanis ha pont nélkül maradnak és Bogdán Ádám csapata, a Bolton Wanderers győz a Stoke City vendégeként, akkor a QPR esik ki az élvonalból.

A címvédő United az ex-manchesteri játékos, Steve Bruce által irányított - és több korábbi MU-futballistát foglalkoztató - Sunderland vendégeként zárja a szezont és csak akkor végezhet az élen, ha több pontot szerez, mint a City.

A Bajnokok Ligája-indulást érő harmadik, illetve negyedik helyért is nagy a harc: a jelenlegi bronzérmes Arsenalnak "csak" nyernie kell a West Bromwich Albion vendégeként, hogy megtartsa ezt a pozíciót. A negyedik helyért folyó versenyben pillanatnyilag az a Tottenham Hotspur "vezet", amely a városi rivális Fulhamet látja vendégül, míg az ötödik Newcastle United az Evertonhoz látogat.

Ugyanakkor ha a Chelsea május 19-én legyőzi a Bayern Münchent a BL döntőjében, akkor csak az első három helyezett indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban.

Premier League, 38. (utolsó) forduló:

vasárnap:

Chelsea-Blackburn Rovers 16 ó
Everton-Newcastle United 16
Manchester City-Queens Park Rangers 16
Norwich City-Aston Villa 16
Stoke City-Bolton Wanderers 16
Sunderland-Manchester United 16
Swansea City-FC Liverpool 16
Tottenham Hotspur-Fulham 16
West Bromwich Albion-Arsenal 16
Wigan Athletic-Wolverhampton Wanderers 16

Az állás:

1. Manchester City 37 90-27 86 pont
2. Manchester United 37 88-33 86
3. Arsenal 37 71-47 67
4. Tottenham Hotspur 37 64-41 66
5. Newcastle United 37 55-48 65
6. Chelsea 37 63-45 61
7. Everton 37 47-39 53
8. FC Liverpool 37 47-39 52
9. Fulham 37 48-49 52
10. West Bromwich Albion 37 43-49 47
11. Sunderland 37 45-45 45
12. Swansea City 37 43-51 44
13. Norwich City 37 50-66 44
14. Stoke City 37 34-51 44
15. Wigan Athletic 37 39-60 40
16. Aston Villa 37 37-51 38
17. Queens Park Rangers 37 41-63 37
18. Bolton Wanderers 37 44-75 35
19. Blackburn Rovers 37 47-76 31 - kiesett
20. Wolverhampton Wanderers 37 38-79 25 - kiesett


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
foci, Premier League


a rovat további hírei
A gyerekcsatorna adja az MK-döntőt Férfi vízilabda ob I: döntetlen Pécsen, kiesett a Kaposvár Sportközvetítések a televíziókban Visszatér Finnországba a magyar hokikapus Tenisz - A legfrissebb ranglisták Ismét bíróság elé kerülnek a korrupt futballvezetők Újabb négy évre Aján Tamás a súlyemelők elnöke
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.