2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 17:25 | DEZSŐ, DÉZI

Európa-bajnok a PTE-PEAC vívója

2012. május 30. | 15:22
A dobogó legfelső fokára állhatott fel Berta Dániel, a PTE-PEAC vívója, miután a magyar válogatott, melynek ő is tagja volt, megnyerte a Pozsonyban rendezett U23 Európa-bajnokság férfi párbajtőr csapatversenyét.

A tizenegy nemzet válogatottját felvonultató megmérettetésen a magyar fiúk a negyeddöntőben végig kiélezett csatát vívtak Oroszország együttesével, amelyet egy találattal nyertek meg, 45-44 arányban. Az elődöntőben az olasz válogatottnál bizonyultak jobbnak, 45-42-es tusaránnyal. A döntőben az egyéni verseny két döntősét sorai között tudó Ukrajna válogatottjával találkoztak a mieink, és 45-37 arányú győzelmükkel megszerezték a végső győzelmet. Danka Sándor tanítványa mellett a magyar csapat tagjai Hanczvikkel Márk (Balaton Vívóklub), Budai Dániel (Honvéd SE) és Györgyi Levente (BVSC) voltak. Az első pécsi vívó Európa-bajnok elmondása szerint az orosz válogatott ellen jól ment a neki vívás, amit egy kis hullámvölgy követett az olaszok elleni asszóban. Ennek okát abban látja Berta, hogy az olaszok vívóstílusának ellenszerét nehezebben találja. A legjobb teljesítményt az ukránok elleni döntőben hozta újdonsült bajnokunk, itt tette legtöbbet hozzá a magyar csapat sikeréhez.

Korábban az egyéni versenyszámban a 62 fős mezőnyben Berta Dániel a csoportban 4 győzelmet és 2 vereséget szerzett, majd a táblán magabiztosan felülmúlta a német Kuchalskit (15-5). Ezt követően, a nyolcaddöntőben a lengyel Nycz 15-13 arányban jobbnak bizonyult nála, így a pécsi vívó a 11. helyet szerezte meg a kontinensviadalon.

A női párbajtőregyüttes - Antal Edina, Budai Dorina, Kolczonay Anna és Mihály Kata - harmadikként zárt, akárcsak a női kardcsapat - Garam Nóra, Mikulik Júlia, Várhelyi Anna és Damu Dóra -, illetve egyéniben Hanczvikkel és a tőröző Kreiss Fanny.


Forrás: Pécsi STOP/MTI.hu   |   STOP

címkék
PTE-PEAC, Berta Dániel, Pozsony, EB


a rovat további hírei
Magyar Kupa: Coulibaly vezérletével megvédte címét a Debrecen Brüsszeli tenisztorna - Czinkék simán kikaptak Három bronzzal gazdagodtak a pécsi vívók A gyerekcsatorna adja az MK-döntőt Férfi vízilabda ob I: döntetlen Pécsen, kiesett a Kaposvár Sportközvetítések a televíziókban Visszatér Finnországba a magyar hokikapus
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.