2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 19:09 | DEZSŐ, DÉZI

Galambosnak végül összejött

2012. augusztus 19. | 14:02
A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter ezüstérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a bulgáriai Plovdivban zajló evezős-világbajnokságon, ahol az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeznek versenyeket. A győzelem a címvédő dán Henrik Stephansené lett.

A Vác Városi Evezős Club két éve vb-bronzérmes sportolója - aki 25 évével a legidősebb volt a hatos fináléban - Stephansen és a tavalyi vb-n második olasz Pietro Ruta mellett egy-egy svájci, amerikai és osztrák riválissal küzdött meg a nemzetközi szövetség honlapjának tanúsága szerint.

Galambos remek rajtot vett, 500 méternél ő állt az első helyen, féltávnál azonban már a favorit dán állt az élen, s az amerikai Andrew Campbell Jr. is megelőzte a magyart. A 2000 méteres táv utolsó negyedéhez érkezve dán, amerikai, olasz volt a sorrend az élen, de Galambos ott volt a vezető trió nyakán, s a hajrában csapásról csapásra egyre feljebb kapaszkodott. Az izgalmas finis végén aztán Stephansen ért elsőként a célba, az amerikai és olasz riválisát lehajrázó magyar evezős pedig pályafutása legnagyobb sikerét aratva második lett.

"A verseny eleje és vége nagyon jól sikerült. Örülök, hogy maradt energiám a hajrára, mert nagyon kemény küzdelem volt. A döntő előtt még állítottunk a hajómon, ez a húzás is nagyon jól sült el. Éremért jöttem a vb-re, és nagyon boldog vagyok az ezüsttel" - mondta a magyar versenyző.

Galambos Péter, aki Rapcsák Károly tanítványa, a magyar evezőssport történetének tizedik világbajnoki érmét szerezte.
Eredmény:
férfi könnyűsúlyú egypár, világbajnok:
---------------------------------------
Henrik Stephansen (Dánia) 6:56.41 p
2. GALAMBOS PÉTER 6:57.50
3. Andrew Campbell Jr. (Egyesült Államok) 6:57.88

A korábbi világbajnokságok magyar érmesei:
------------------------------------------
egypár: Ambrus Mariann egy ezüst (1975) és két bronz (1977, 1978), Sarlós Katalin egy bronz (1989)
könnyűsúlyú egypár: Kokas Gergely egy bronz (1999), Galambos Péter egy bronz (2010)
kétpár: Haller Ákos, Pető Tibor két arany (2001, 2002)
könnyűsúlyú kétpár: Varga Tamás, Hirling Zsolt egy arany (2005)


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Galambos Péter, evezés, világbajnokság


a rovat további hírei
Magyar Kupa: Coulibaly vezérletével megvédte címét a Debrecen Brüsszeli tenisztorna - Czinkék simán kikaptak Három bronzzal gazdagodtak a pécsi vívók A gyerekcsatorna adja az MK-döntőt Férfi vízilabda ob I: döntetlen Pécsen, kiesett a Kaposvár Sportközvetítések a televíziókban Visszatér Finnországba a magyar hokikapus
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.