Pécsi győzelem a fővárosban: lenyomta a Honvédet a PMFC
Egygólos győzelmet aratott a PMFC a Honvéd ellen játszott szombati felkészülési meccsen. A baranyai gárda az elmaradt Varteks-mérkőzés helyett látogatott a fővárosba, ahol a novemberi iksz után ezúttal győzni tudott.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Pécs január 28-án eredetileg Szlovéniába utazott volna, hogy összecsapjon a Varteks csapatával, de meg nem erősített információk szerint a szlovén gárda tartozások miatt nem játszhat nemzetközi mérkőzést. A nemzetközi szereplés helyett így Budapestre látogattak a mecsekaljai fiúk, hogy felkészülési találkozón csapjanak össze a Honvéddal.
HONVÉD: Kemenes - Lovric, Debreceni, Tomasio (Baráth), Hajdú N. - Porcari (Miskovicz), Németh N. (Nagy K.), Deák M., Vécsei - Bulgar (Szala), Erdélyi
PÉCS: I. FÉLIDŐ: Dibusz - Nagy J., Causic, Goia, Mohamed - Nagy O., Scsepanovics, Zeljkovic, Demjén - Bajzát, Okoronkwo.
II. FÉLIDŐ: Strublics - Fodor F., Lantos, Goia, Hasszán - Ato (Mohamed), Kvekveskiri, Fröhlich, Pákolicz - Andorka, Juszef
Bozsik-stadion, 200 néző
A szombati találkozó végeredménye már az első félidőben kialakult Zseljkovics szabadrúgásgóljával. Az első játékrészben a Haladás büntetőhöz jutott, de Németh Norbert lövését a pécsiek hálóőre, Dibusz hárítani tudta.
"Az első félidőben azok kaptak szerepet, akik ősszel játszottak, a második játékrészben inkább a próbajátékosok szerepeltek - idézi Mészáros Ferenc, a PMFC vezetőedzőjének meccsértékelő szavait a pmfc.hu.
Mindkét csapatban pályára léptek próbajátékosok: a hazaiaknál a chilei Tomasio Navarrete és az argentin Matías Porcari, míg a vendégeknél egyiptomiak - írta a nemzetisport.hu.
A januári edzőmeccset megelőzően november ötödikén lépett pályára a Honvéd otthonában a PMFC az OTP Bank Liga 15. fordulójában. Akkor hajszál híja volt annak, hogy győzelemmel térjen haza a baranyai csapat. A Pécs egészen a 93. percig vezetett, de a sípszó előtt Torghelle révén szépíteni tudtak a hazaiak.
Forrás: Pécsi STOP/pmfc.hu/nemzetisport.hu |
STOP

címkék
Pécs, PMFC, Honvéd, Bozsik-stadion, labdarúgás, Mészáros FerencHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Veszprémben diadalmaskodott a PTE-PEAC vívója
Spanyol edzőt igazolt a Győri Audi ETO
Úszó Eb - remek magyar rajt
Egy csobbanásnyival maradt le az olimpiai kvótától
A frissen műtött Juhász Roland vállalja a válogatottságot
Michelisz nagyot hajrázott Salzburgban
Janics Natasa ígéretes formában