2013. május 20. hétfő | 21. HÉT | 140. NAP | 11:36 | BERNÁT, FELÍCIA

Történelmi siker előtt a Debrecen

2012. május 26. | 13:51
Történelmi tettre készül a már bajnok Debrecen a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi zárófordulójában, ugyanis ha hazai pályán nem kap ki a Haladástól, akkor 46 év után az első olyan csapat lesz Magyarországon, amely veretlenül zárja a pontvadászatot.

Ez a bravúr legutóbb 1966-ban, a Vasas legendás gárdájának sikerült, az angyalföldiek 17 győzelemmel és 9 döntetlennel végeztek az első helyen.

Érdekesség, hogy a Debrecen legutóbbi vereségét szinte napra pontosan egy éve, a 2010/11-es idény utolsó fordulójában éppen a Haladástól szenvedte el, hazai környezetben.

A záróforduló nagy kérdése, hogy melyik csapat szerzi meg a negyedik helyet, amely Európa Liga-indulást ér, mivel a bronzérmes Győrt az európai szövetség (UEFA) két évre kizárta a kontinentális kupákból. Az EL-indulásért folyó harcban jelenleg a Budapest Honvéd van a legkedvezőbb helyzetben, ugyanis ha győz a Pécs vendégeként, akkor ott lehet a második számú kupasorozat következő kiírásában. A kispestieket egy pont lemaradással követő Kecskemét a Siófok vendége lesz, míg az ugyanígy - de kevesebb győzelemmel - álló Paks a Ferencvárost fogadja. Matematikailag még az első osztálytól búcsúzó Vasast fogadó Diósgyőr is odaérhet a negyedik helyre.

A második Videoton Újpesten, míg a bronzérmes Győr Pápán zárja a szezont.

A 30. (utolsó) forduló programja:

szombat:
PMFC-Matias - Budapest Honvéd 15 ó, v.: Szabó Zs.
FGSZ Siófok-Kecskeméti TE 15 ó, v.: Kassai
MVM Paks-Ferencváros 15 ó, v.: Solymosi
Diósgyőri VTK-Vasas 15 ó, v.: Andó-Szabó
DVSC-TEVA - Haladás Sopron Bank 18 ó, v.: Vad II.

vasárnap:
Újpest FC-Videoton FC 15:30 ó, v.: Bognár
Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC 15:30 ó, v.: Oláh
Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 18 ó, v.: Veizer


Forrás: STOP/MTI   |   STOP

címkék
foci, OTP Bank Liga


a rovat további hírei
Legyőzte az Újpest a Fradit Már-már ezüstérmes a Videoton Dér Zsolt nyerte az első szakaszt a 39. Gemenci Nagydíjon Zakózott a Kaposvár a Videoton otthonában Kínlódva nyert az Újpest Újabb lépés az egri vízilabda bajnoki cím felé A pécsi focisták bukták a prémiumot - vereség Siófokon
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.