Elsőként éltetik a palóc hagyományokat Balassagyarmaton

2016. július 25. 17:46 2016. júl. 25. 17:46

A Nógrád megyei Balassagyarmaton első alkalommal rendezik meg a Palóc Hagyományéltető Napokat; a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvénysorozat része a Szent Anna-napi Palóc Búcsú is, amelyet a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos népművészeti eseményeként tartanak számon - tájékoztatta az MTI-t a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa hétfőn.

Jakus Julianna művelődésszervező elmondta: a Palóc Búcsú és folklórfesztivál idén a Palóc Hagyományőrző Napok elnevezést kapta, mert a szervezők ezzel is érzékeltetni akarják, hogy egy teljes hagyománykört idéznek meg. A táncot, zenét, mesét, a tárgyi kultúrát és a szokásokat szeretnék megmutatni úgy, hogy azok vonzóvá váljanak a fiatalabb generációk számára is - tette hozzá.

A program az Emberek és Istenek című film vetítésével és Csák András káplán atyával való beszélgetéssel kezdődik csütörtökön a Madách Moziban. Pénteken Jókai Anna Kossuth Nagydíjas író tart előadást Mihez kezdjünk az életünkkel? címmel a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

Szombaton egész napos folkprogramok várják az érdeklődőket. Lesz lovas kocsizás, kirakodóvásár, a palóc falvak között bemutatkozik a Nógrád megyei Varsány és Cserháthaláp és a szlovákiai Ipolybalog és Ipolyszécsénke.

Színpadra lépnek a Felszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny Nógrád megyét képviselő felnőtt és gyermekszereplői, köztük Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató és Kubinyi Júlia népdalénekes.

A vendégasztalnál a résztvevők haluskát, lepényt, gulyást, mézet, szörpöket, lekvárokat kóstolhatnak.

A húszéves balassagyarmati hagyományt folytatva vasárnap rendezik meg a Palóc Búcsút Szent Anna tiszteletére. A vallásos, népművészeti rendezvény feleleveníti a palóc hagyományokat, őrzi a palóc viseletet, betekintést enged a palóc vidéken élő emberek szakrális életébe.

A szabadtéri Palóc Színpadon tartott ünnepi szentmise végén Veres András győri megyéspüspök megáldja a családokat, a résztvevők közösen imádkoznak a családokért és Magyarországért az irgalmasság évében. A szertartást Szvorák Katalin énekművész zenés áhítata követi A teremtés dicsérete címmel, majd a palóc falvak hagyományőrző műsorával és közös énekléssel zárul a búcsú, egyben a rendezvénysorozat.