Centikre fordul egy méretes munkagödörtől a pécsi 4Y járat - videó

2016. augusztus 16. 14:39 2016. aug. 16. 14:39

Munkálatok miatt balesetveszélyes a 4Y-buszjárat Pécsen, ugyanis az Újhegyről visszatérő járműveknek egy nyitott munkagödör mellett kell centizgetniük minden egyes fordulónál. A Független Demokratikus Szakszervezet jelezte a problémát a Tüke Busz Zrt. vezetőségének, és arra kérte őket, hogy módosítsák a nyomvonalat a munkálatok befejeztéig. Ez eddig nem történt meg.

Balesetveszélyes az egyik buszjárat Pécsen egy munkagödör miatt, ám hiába jelezte a szakszervezet a tényt, egyelőre nem változott semmi.

A Pécsi STOP úgy értesült, a 4Y a szóban forgó buszjárat, annak is az Újhegyről a belvárosba közlekedő irányán akad a probléma, ugyanis a Koksz utcában felújítási munkálatok miatt ástak egy munkagödröt, ami a fél útpályát elzárja.

Emiatt a buszoknak kevés a hely arra, hogy megfelelően ki tudják kerülni a munkagödröt. A buszok hátsó kereke centikre megy el minden egyes járatnál a gödör falától, de volt már olyan eset, hogy a hátsó külső gumiabroncs a gödör fölött lógott a levegőben.

Ráadásul az elején még szűkebb volt az áthajtási keresztmetszet, azt a munkások a buszvezetők kérésére szélesítették az egyik elkerítő elem arrébb helyezésével. A buszvezetők jelezték a forgalomirányítás felé a problémát, ám onnan azt a választ kapták, hogy folytassák tovább a járatot a megszokott útvonalon.

Hofekker Ferenc, a Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke augusztus 15-én jelezte a problémát a cég vezetésének, és kérte, hogy ideiglenes jelleggel változtassák meg a buszok útirányát, míg a munkálatok be nem fejeződnek a Koksz utcában. Eddig erre azonban nem kapott választ, és a buszok továbbra is ugyanott közlekednek, ami rendkívül balesetveszélyes, mert egy defekt, vagy egy földomlás miatt a buszok hátulja az árokba zuhanhat, ezzel személyi sérülést okozva - tudta meg a Pécsi STOP a szakszervezeti elnöktől.

Frissítés - augusztus 18.

Portálunk úgy értesült, hogy cikkünk megjelenése óta a munkagödörnél felhúztak egy támfalat.