Vitorlásokat és kishajót mentettek a vízizsaruk a Balatonból

2016. augusztus 22. 12:52 2016. aug. 22. 12:52

Sok dolga akadt augusztus 21-én a balatoni vízirendőröknek a magyar tengeren: Siófoknál árbocát vesztett vitorlást, Balatonfürednél kishajót, Fűzfőnél pedig egy kormánylapát-törött vitorlást kellett kimenteniük.

A siófoki vízirendőrök 2016. augusztus 21-én 17 óra 12 perc körül a II. fokú viharjelzés ideje alatt Siófok előtti vízterületre mentek, mert a parttól mintegy 3000 méterre egy vitorlás árboca kitörött, a csiga pedig a kötélzetet feltekerte. Mivel a kishajó önerőből nem tudott a partra jutni, az egyenruhások vontára vették és két utasával együtt épségben a siófoki kikötőbe vontatták.

A balatonfüredi vízirendőrök 2016. augusztus 21-én 14 óra 20 perc körül Csopak előtti vízterületre mentek, mert a parttól mintegy 600 méterre egy kishajó motorja feltekerte a lekötő kötelét és az erős szél és a hullámzás miatt nem tudott a parthoz jutni. Az egyenruhások a vitorlást a rajta lévő öt emberrel együtt az alsóörsi kikötőbe vontatták, ahol épségben biztonságba helyezték őket.

A balatonfüredi vízirendőrök Balatonfűzfő előtti vízterületen a II. fokú viharjelzés ideje alatt egy kishajóra lettek figyelmesek 2016. augusztus 21-én 11 óra 40 perc körül, amelynek fiatalkorú vezetője segítséget kért. A fiatalember elmondta a rendőröknek, hogy a vitorlás kormánylapátja eltörött és a hajó irányíthatatlanná vált. Az egyenruhások a vízijárművet a rajta utazó 17 éves, 14 éves és 11 éves fiúkkal együtt a szolgálati kisgéphajó mellé kötötték és a balatonfűzfői strandnál épségben biztonságba helyezték - olvasható a rendőrség közleményében.