Olasz földrengés: Amatrice városa romokban, nő a halottak száma

2016. augusztus 24. 07:37 2016. aug. 24. 07:37

6,2-es erősségű földrengés rázta meg augusztus 24-én Olaszország középső régióját, több városban és faluban épületek dőltek össze. A legújabb jelentések szerint már 247 halottat találtak, de a szám nőhet, ahogy folyik a mentés és a romeltakarítás.

Augusztus 25., 11:45

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség.

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után.

Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát.

Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

Augusztus 24., 12:20

Az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengésnek - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az MTI-nek.

A sajtófőnök kifejtette: az olasz hatóságok arról tájékoztatták a római magyar nagykövetséget, hogy a jelenlegi ismereteik szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar állampolgár.

Továbbá sem a KKM, sem a római nagykövetség nem kapott segítségkérő telefonhívást, nem jelezte magyar állampolgár, hogy keresi rokonát, ismerősét, aki az érintett térségben tartózkodhatott - közölte.

Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy összességében augusztus hónapra 262 olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki jelezte, hogy Olaszországban lesz. Közülük a mai napot illetően 67-en közölték, hogy az országban tartózkodnak, és azok közül, akik megadták, hogy Olaszországon belül pontosan hol lesznek, senki sem jelölt meg olyan települést, amelyet érintett a földrengés - magyarázta.

A sajtófőnök ismét felhívta a figyelmet a konzuli regisztráció fontosságára és arra, hogy hasznos megadni egy országon belüli konkrét tartózkodás helyét is, hiszen a mostani esetben is látszik, hogy erre nagy szükség van, ez a segítségnyújtás hatékonyságát, gyorsaságát növeli.

A legfrissebb jelentések alapján legalább 21-en vesztették életüket és több mint százan eltűntek a Közép-Olaszországot szerdán sújtó erős földrengés következtében. A természeti csapás Umbria, Lazio és Marche régiókban okozott károkat, az egyik legnagyobb pusztítást a Marche régióbeli Arquata településen végezte, ahonnan 10 halottról és 20 sérültről érkezett jelentés. Hat halálos áldozatot jegyeztek fel a Lazio régióbeli Accumoliban és további ötöt Amatricében.

A hatóságok szerint azonban a halottak száma ennél lényegesen nagyobb lehet, sok ugyanis az eltűnt. (MTI)

Augusztus 24., 8:20

Az olasz polgári védelem, a tűzoltóság és a fegyveres erők mentőegységei is elindultak a hajnali földrengés térségébe, egyes hegyi települések azonban nehezen megközelíthetők - mondta Fabrizio Curcio az olasz polgári védelem vezetője szerda reggeli sajtótájékoztatóján.

Az áldozatok száma fokozatosan emelkedik: Accumoli polgármestere már hat halottat jelentett, Amatrice polgármestere ötöt, a Marche tartományban levő Ascoli Piceno térségében további két áldozatot találtak a romok alatt, Pescara del Trontóban hármat.

A polgári védelem és az erdészet helyi emberei már megkezdték a mentést, a földrengés által érintett tartományok (Lazio, Marche, Abruzzo) tűzoltósági járművei és mentőegységei is elindultak a romba dőlt városok és települések felé, amelyek közül több egyébként is nehezen megközelíthető a meredek és szűk hegyi utak miatt. A vöröskereszt információi szerint egy híd is összeomlott.

Földrengés Olaszországban

Amatrice kórháza tele van sérültekkel, országos véradás indult. A több mint kétezerhatszáz lakosú város történelmi központjában jelentős károk keletkeztek, az utcák járhatatlanok a teljesen romokba dőlt házak és törmelék miatt, a romok alól mentik ki az embereket, helyi jelentések szerint az épületek maradványai alól segélykiáltásokat hallani.

A SkyTG24 olasz hírtelevízió helyi tudósítója szerint Amatricében a terméskőből épített régi épületek szabályosan "szétrobbantak" a rezgésekben. Amatricét porfelhő fedi be. A megrémült lakosok hajnalban rohantak ki az utcára, és a legtöbben azóta is itt vannak. Aki tehette, gépkocsijába költözött be.

Sokan a későn indult mentés miatt panaszkodnak, a helyiek - nem törődve a hatóságok által lezárt utcákkal - saját maguk puszta kézzel igyekeznek a romok alá szorult embereket menteni. Azt kiáltják a romok alatt levőknek, hogy tartsanak ki. Az egyik civil mentőcsapatot egy helyi plébános vezeti.

Hét személyt már élve találtak meg. A pap elmondta, hogy ivóvízre, hordágyra van szükség.

Több kisebb település polgármestere telefonon azt jelentette, hogy az épületek jelentős része megsemmisült.

A Marche tartománybeli Arcquata del Trontóban két turistát élve emeltek ki a romok alól. Marche tartományban Ascoli Piceno, Fermo és Macerata városokat érintette a földrengés. Abruzzo tartományi elnöke közölte, hogy területén csak épületekben történt kár.

A mostani földmozgás méreteiben az Abruzzo régióbeli L'Aquila városát elpusztító, több mint 300 halálos áldozatot követelő 2009-es rengéshez hasonlítható - közölte Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője. Hozzátette, hogy Abruzzóban sűrűn lakott térséget érintett a földrengés, a mostani területen viszont kevesebben élnek, így remélhetőleg alacsonyabb áldozatszám várható. A földrengés az olasz fővárostól több mint 150 kilométerre levő térséget érintette, Lazio tartomány észak-keleti határán, az Appenninekben.

Az amerikai földtani intézet mérése szerint a szerdai földrengés 6,2-es erősségű volt. A rengés epicentruma a földtani jelentések szerint a Lazio régióbeli Accumoli közelében volt, de megérezték az Adria-parti Riminitől egészen Nápolyig. (MTI)

Augusztus 24., 7:37

Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak ugyanakkor sírva mondta el, hogy a város fele "nincsen többé". Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére.

Elmondta, hogy a város központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség - mondta. Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is.

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője "jelentősnek" nevezte a Közép-Olaszországot hajnalban, 3.38-kor megrázó, 6,2-es erősségű rengés földrengést, amelynek epicentruma a földtani jelentések szerint Accumoli közelében volt.

A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek, de olasz hírügynökségi jelentések szerint rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek.

Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette.

Matteo Renzi miniszterelnök szóvivője Twitter-fiókjában azt közölte, hogy a kormány felvette a kapcsolatot a polgári védelmi hatóságokkal.

A Reuters úgy értesült, legkevesebb 6 halálos áldozata van eddig az amatrice-i földrengésnek, de az áldozatok száma még nőhet.