Dongják körül, mint húst a légy!

2016. október 8. 17:53 2016. okt. 8. 17:53

És ha igyekszik, akkor valóban Ön lehet a hetedik, aki megpróbálja magának levédetni a Zsolnay márkanevet, és ki tudja, talán sikerül. A városvezetésen biztos nem fog múlni, hallgatnak, mint a sír.

„Több, a témában járatos szakember dolgozik az ügyön. Leszögezte azt is, minden olyan lépést, amiről azt gondolják, hogy jogtalanság történt, a jog eszközével meg is támadják, és a jövőben is így fognak eljárni” – mondta Csizi Péter kérdésünkre, hogy mit tervez a pécsi városvezetés a Zsolnay márkanév rettentő elbitorlása kapcsán. „Jogászok tömkelege” dolgozik az ügyön – tette hozzá a fideszes politikus.

Igen ám, de ennek már több mint két éve. Csizi alpolgármester verbális vehemenciája ugyanis még annak a kísérletnek szólt, amikor a Cséplő Petra-féle Swiss Art próbálta levédetni a Zsolnay márkanevet.

A „jövőben is így fognak eljárni” mondaton egészen péntekig lehetett komolyan venni. Ekkor egy Bozóki János nevű, nos, úriemberről ugyancsak az derült ki: igen szeretné ő magának a „Zsolnay” nevet.

Nem halljuk azóta sem a városvezetés dühöngő hordáit rohamra indulni. Nem látjuk Páva Zsoltot és Csizi Péter félig kékre mázolt arccal üvöltve, másfélkezes kardot lengetve igazságot tenni, visszaszerezni a pécsiek jussát, a mindig nyertes pécsiek jogos Zsolnayját.

Mondjuk hülyén is nézne ki, miután egy nemzetközi pénzember köré szőtt céghálóba passzolták a Zsolnay labdát.

Mindeközben az egyik pécsi hírportálon a Zsolnay Porcelánmanufaktúrának a céggel megegyező nevű kisrészvényesei azon sajnálkoznak, hogy a gyár körüli események rongálják a Zsolnay eszmeiségét.

Miközben a névnek éppen lába kél.