Tízmilliárdos beruházással vágyik Európa élvonalába a Ledina Kerámia

2016. október 20. 18:13 2016. okt. 20. 18:13

Összesen mintegy 10 milliárdos beruházással indítja be üzemét a Ledina Kerámia Kft. Pécsen, a cél Európa élvonala. Már most vannak érdeklődők a cég ötleteire, pedig a gyártás még el sem indult - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az is kiderült, a cég mögött álló Bozóki János saját pénzből állja a fejlesztéseket és beruházásokat, és a Zsolnay márkanevet azért szerezné meg, hogy a Zsolnay-családnak adja.

Hosszas várakozások után végre sajtótájékoztatót tartott a Ledina Kerámia Kft., melyet még május végén alakított a pécsi önkormányzat. A cégbe június elején egyszerre lépett át 120 Zsolnay-munkavállaló. A nyár jogi huzavonákkal volt tele, augusztus 12-én pedig a Ledina Kerámiát egy akkor bonyolult céghálóval rendelkező magánbefektető vette meg, aki később bejelentkezett a Zsolnay márkanév levédetésére - írtuk korábbi cikkünkben.

A sajtótájékoztatón Erdei Viktor, a Ledina Kerámia ügyvezetője - korábban a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. munkatársa - elmondta, a cégháló végén álló tulajdonos az új cégbe átkerült 120 dolgozó szaktudása miatt döntött úgy, hogy megveszi a Ledina Kerámiát az önkormányzattól.

Európai szintű porcelángyártást akarnak pár éven belül elérni, ennek érdekében a jelenlegi, bérelt telephelyen mintegy kétmilliárd forintos beruházást hajtanak végre magántőkéből, a 100 százalékos gyártás jövő tavasz elején indulhat be. Később a 3D-s technológiát is felhasználnák a gyártás folyamán. Az ügyvezető hozzátette, már zajlik a partnerkeresés, orosz, ukrán és közel-keleti partnerekkel is tárgyaltak már. Az Európai Unió felé is nyitnak, itt már bejelentkeztek egy 1,8 milliárdos projektre, amihez több hazai szervezetet megnyertek (Pannon Egyetem, Magyar Földtani és Geofizikai Intézet), van, akiben reménykednek (PTE), és akadnak már külföldi érdeklődők is (olasz és spanyol cég, cseh egyetem).

Az ügyvezető kifejtette, két üzletágban gondolkodik a cég, porcelán- és épületkerámia-gyártás a cél, másfél-két hónap múlva már önálló porcelán-termékcsoporttal akarnak jelentkezni a piacon. Az épületkerámia üzletágban pedig pár év alatt Magyarország és Közép-Európa vezető vállalatává szeretnének válni, ehhez már van magyar magánbefektetőjük.

Takács István, az Anidel Projekt Kft. ügyvezetője elmondta, a jelenlegi, bérelt üzemcsarnokban közel kétmilliárd forintos beruházást végeznek el, és közel 8 milliárd forintból egy zöldmezős beruházást is terveznek - a két gyáregység párhuzamosan fog működni. Ennek kapcsán új munkavállalókat is toboroznak majd, tehát senkit sem fognak elbocsátani - magyarázta Takács, és hozzátette: a piacról kívánnak megélni, az üzemegységek kialakításában csak magántőkét használtak fel (később ez változhat: uniós és állami forrásokat, banki hitelt is igénybe vennének akár).

Az alig negyedórás sajtótájékoztató után majd 40 percig az újságírók kérdéseire válaszolt a két cég - Ledina Kerámia Kft., Anidel Projekt Kft. - ügyvezetője.

Újságírói kérdésre elhangzott, a Ledina Kerámia visszafizette már a Tettye Forrásház Zrt. által nyújtott kölcsönt (amit még a pécsi önkormányzat kért saját cégétől, hogy az üres cégbe átlépett 120 munkavállaló bérét ki lehessen fizetni).

Takács István kitért arra egy másik kérdés kapcsán, hogy Európában és a Közel-Keleten nagy az igény a porcelánkerámiára és hasonló termékekre. Az is kiderült, a Ledina Kerámia mögött álló tulajdonosnak, Bozóki Jánosnak - aki építőiparban és energetikában munkálkodik - Magyarország mellett Cipruson, Görögországban, Ukrajnában, Oroszországban, Izraelben, a Közel-Keleten és még más helyeken vannak érdekeltségei. Sőt, egy újabb kérdés kapcsán az is elhangzott, hogy Bozókinak Pécsen is folyamatosan és rendszeresen voltak érdekeltségei, és az adódó lehetőségre (a 120 ember szakmai tudására és tapasztalatára) figyelt föl.

Kiderült az is egy kérdés után (egy teljesen ismeretlen, és még gyártást sem folytató cég hogy tud egyből külföldi érdeklődőket/partnereket szerezni egy pályázathoz?), hogy a külföldi érdeklődés leginkább magának az 1,8 milliárd forintos pályázatnak szólt.

A dolgozók állásidőn vannak, de az üzemcsarnok kialakításában egyre többen vesznek részt. A csarnokban egyelőre még rendezkednek (gépeket sem látni, azok beszerzése még folyamatban van), az irodákban már folyik valami munka. A gyártás azután indulhat be, hogy minden előírásnak megfelel az üzem. A jelenlegi dolgozók mellett még százas nagyságrendben vehetnek föl új munkavállalókat a későbbiekben (leginkább az újonnan építendő üzemegységbe), már most is akadnak jelentkezők. Szakemberképzésben is gondolkodnak - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A Zsolnay márkanév levédetése kapcsán Erdei Viktor azt fejtegette, hogy a tulajdonosnak az a célja, hogy annak megszerzése után az a Zsolnay-család tulajdonába kerüljön. A Ledina Kerámia ugyanakkor nem kíván a márkanévvel visszaélni, lesz saját termékportfóliójuk - tette hozzá. A Pécsi STOP kérdésére - a tulajdonos ezt hajlandó-e írásos garanciával is vállalni -, Takács István azt válaszolta, hogy valószínűleg igen, de erre ő Bozóki János nevében nem tud válaszolni.

Egy másik kérdésre - mikor térülhet meg ez a közel 10 milliárdos beruházás - Takács István elmondta, előzetes számítások szerint 6-8 év alatt jöhet össze. Ez azonban függ attól is, hogy milyen európai uniós pályázatokon tudnak részt venni. Ugyanakkor, mivel a piacról kívánnak megélni, saját termékek gyártása mellett minden lehetőséggel (más cégeknek bedolgozás, stb.) élni kívánnak majd. Éves kapacitásról egyelőre nem tudnak beszámolni.

Lehetséges az is, hogy a Ledina Kerámia Kft. neve megváltozik, de a márkanév - Ledina Kerámia - maradni fog - zárták az ügyvezetők a sajtótájékoztatót.