Milliókat fizetett a tankért a pécsi önkormányzat

2016. november 21. 07:49 2016. nov. 21. 07:49

Eddig úgy tűnik, hogy a pécsi 1956-os megemlékezéseket és a Széchenyi térre kiállított tankot az önkormányzat állta, a kormány egyelőre ugyanis még nem adott pénzt a programokra. Az önkormányzatnál ugyanakkor nagyon bíznak abban, hogy utólag érkezik majd állami pénzmag az ünnepi költségekre.

Még október 21-én gördült le egy trélerről a pécsi Széchenyi téren egy T-54-es harckocsi, amely egyedül a baranyai megyeszékhelyen nem a szovjet és kommunista elnyomást, hanem a hősiességet és az ellenállást "szimbolizálta meg" - ezt mondta az ominózus esős reggelen Csizi Péter.

A fideszes országgyűlési képviselő akkor a Pécsi STOP kérdésére elmondta, hogy nincsenek még meg a pécsi megemlékezés, meg a tank vonatkozó költségei, mert azt majd a kormány fogja állni egy központi keretből. Akkor azt is megígérte, hogy november 7. után lesz tételes elszámolás - írtuk korábbi cikkünkben.

November 7-én rá is kérdeztünk Csizi Péternél, hogy miképp is áll az elszámolás, ám helyette a pécsi önkormányzat válaszolt, és egy hét türelmet kért.

November 18-án aztán meg is érkeztek a november 7-én feltett kérdéseinkre a válaszok.

"A tank szállítása, bérlése és őrzése összesen bruttó 3 762 000 forintba került, amelyet a Polgármesteri Kabinet keretéből fedezett az önkormányzat.

A további programokra (megemlékezések, lyukas zászlók adományozása partner- és testvérvárosok számára, nyomtatási költségek) további 1 millió forintot költött az önkormányzat a Polgármesteri Kabinet keretéből.

A Mecseki Láthatatlanok képregény előállítására és terjesztésére 4,3 millió forintot költött az önkormányzat a Polgármesteri Keret keretéből.

A Mecseki Láthatatlanok szobor felállítására a Tettyén 5 millió forintot nyert el az önkormányzat a Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázatán, az fedezett minden ezzel kapcsolatos költséget.

Az önkormányzat fenntartásában működő Janus Pannonius Múzeum a "Magyar forradalom 1956" című kiállítást 1 millió forintból valósította meg.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett programokra (Apolló Mozi vetítései, Misina Egyesület táncháza, anyagok, kiegészítők) a társaság mintegy 1 millió forintot költött.

Az 1956-os emlékévhez kapcsolódó programok, így a tank kiállításának költségeihez kormányzati támogatásra számítunk. Ennek pontos összegéről azonban később születik döntés." - olvasható az önkormányzat válaszában.

Vagyis az önkormányzat 9,06 millió Forintot költött a megemlékezésekre és a csatolt programokra (plusz a ZSÖK és a Janus Pannonius Múzeum is 1-1 milliót), most pedig várják, hogy valaki kinyissa a minden adófizetők nagy bugyellárisát, és kicsengessen némi pénzmagot.