Felmonitorozzák a pécsi buszokat

2016. november 21. 16:00 2016. nov. 21. 16:00

LCD-monitorok kerülnek a pécsi buszokra, pedig nemrég még kézzel írt számlával szervezték ki a járműveket, amelyek NAV-végrehajtás alatt álltak. Elmúltnyócév kontra szépújvilág.

Nagyon színes monitorok

A fejlesztésről Decsi István frissen megválasztott alpolgármester tartott sajtótájékoztatót Uránvárosban. Decsi beszélt a pécsi tömegközlekedés viharos múltjáról, a járatkimaradásokról, a lekésett csatlakozásokról, ami már a múlté.

A mostani városvezetéshez kötődik ezzel szemben, hogy saját buszai vannak Pécsnek, egyharmaduk légkondicionált és 21. századi az utastájékoztatás.

Ez utóbbit teszik még modernebbé azok az LCD monitorok, amelyek még idén ellepik a pécsi buszokat. Ezek idő- és GPS koordinátalapon tájékoztatják az utasokat. Egészen attól, hogy melyik járat melyik állomásról melyikre tart és azt nagyjából hány perc múlva éri el egészen az esetleges havária esetekig. Megállók között akár közérdekű tartalmak, akár reklámok vagy a közeli turistalátványosságok, intézmények és programjaik is megjeleníthetők – erről már a monitorokat beszerelő HC Linear Kft. kereskedelmi igazgatója, Móricz Tamás beszélt.

Kicsit zárt fülkék

Közben erőfeszítéseket tett a Tüke Busz, hogy zárttá tegye a 115 nemrég vett Volvo buszban sikítóan nyitott fülkéket – hogy ez miért para, arról korábban többször is írtunk, például itt.

Voltaképpen a képeken is látható megoldás született: egy korlátot és egy plexit szereltek be, ami valamelyest védi a sofőrt. Azon, hogy ha valaki nagyon akarja, torkon tudja-e ragadni a buszvezetőt a plexi mellett elnyúlva, volt némi vitánk Baracsi Lászlóval, a Tüke Busz igazgatósági tagjával. Az viszont kétségtelen, hogy a fejlesztés, ami a 115 buszon mintegy 32 millió forintba került, sokkal biztonságosabbá teszi a sofőr munkaállomását, mint amilyen előtte volt, hiszen akkor semmi sem védte.

A jeges szél azonban ugyanúgy megtalálja a busz vezetőjét, mint korábban. Erre, ha már a buszbeszerzés és a zárhatóvá tétel úgy sikerült, ahogy, szükségmegoldást módoltak ki a társaságnál. A kötelező elsőajtózás miatt a jegesmedvék támadásának kitett sofőrök védelmében most azon dolgoznak, hogy a kétszárnyú ajtónak ne az első, hanem a hátsó fele nyíljon ki, szoftveresen, így kisebb huzat nehezedik majd a busz vezetőjére.