Három vájár tanul már csak Komlón - 250 éves a mecseki bányászat

2016. november 23. 16:08 2016. nov. 23. 16:08

Idén 250 éves a mecseki bányászat, ám aktív vájárból egyre kevesebb van a megyében. Utánpótlás sem nagyon akad, Komlón jelenleg összesen hárman tanulnak bányásznak. Lassan működőképes mélyművelésű bánya sincs már az országban. Külszíni fejtésből azonban több akad, a komlói iskola ezért felnőttoktatásban bányaművelőket képezne.

Kétszázötven éves lett idén a mecseki bányászat, ám sok ünneplésre nincs ok, ugyanis a legtöbb baranyai vájár már nem éppen aktívkorú - utánpótlás pedig a megyében nem nagyon akad.

A HírTV egyik műsorában foglalkozott a hazai bányahelyzettel (07:45-től indul a jó 12 perces riport): mint kiderült, jelenleg az országban az utolsó mélyművelésű bánya Bakonyoszlopon található, ahonnan bauxitot termelnek ki, Európában szinte egyedül.

Baranyában Komlón (az országban még a hevesi Lőrinciben, illetve a nógrádi Bátonyterenyén) indult el 2014. szeptemberében a vájárképzés az egyik szakiskolában, az induló létszám 12 fő volt.

Az első évfolyam jövőre végez, azonban összesen hárman maradtak a vájárosztályban, új évfolyam pedig nem is indult el azóta, mert nem jött össze az osztály indításához szükséges létszám - tudta meg a Pécsi STOP.

Bátonyterenyén hasonló a helyzet, az ottani végzősök négyen maradtak az induló 22 főből. Lőrinciben kitart a lendület, ott évfolyamonként körülbelül egy tucatnyian kezdték el a vájáriskolát, a megtartó erő a közeli visontai központú Mátrai Erőmű Zrt., amely így körülbelül házon belül tudja megoldani a szakemberképzést a közeli külszíni fejtéseikhez - olvasható a hirado.hu cikkében.

Külszíni fejtés Baranyában is akad, a Pécs melletti Vasason például szenet bányásznak, ott a próbaüzem 10 évvel a bezárás után 2014. december 4-én, Szent Borbála (a bányászok védőszentje) napján indult meg csákányozó politikusokkal, balkezes lapátnyél-poénnal. Vasason 100 ezer tonna szenet lehet kinyerni a becslések szerint, 2014 végén évi 15 ezer tonnás hozamot saccoltak az újranyitás résztvevői.

A szénbányászat vasasi újraindításakor a jövő generációjáért felelős ombudsmanhelyettes az újranyitást visszalépésként értékelte több okból is - ezekről bővebben ebben a cikkben olvashatnak.

Nemcsak szénbányászatban kell amúgy gondolkodni a külszíni fejtés kapcsán, Komlón például ott az andezitbánya. Az egykori bányászvárosban egyébként egyre inkább a felnőttoktatásra helyezik a hangsúlyt a vájárképzésben, amit idéntől már bányaművelő néven kell keresni, ugyanis a mély- és a külszíni fejtés tudnivalóit egyesíti magában - sok gyakorlati oktatással. Külszíni fejtésből ugyanis Magyarországon 1400 létezik összesen.