Kiszerveznék a vasútőröket a MÁV-tól - a szakszervezet tiltakozik

2016. december 3. 10:40 2016. dec. 3. 10:40

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) petícióval fordult pénteken Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy vonja vissza utasítását, amely alapján a vasútőr munkavállalókat a MÁV Zrt.-től kiszervezik külsős cégekbe.

A petíciót a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) Kiss Anita sajtófőnök vette át.

Kotter József, a VSZ alelnöke a dokumentum átadását követően a minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a MÁV Zrt. mintegy 200 vasútőr munkavállalója a vasúttársaság keretein belül érzi biztonságban magát. Nem akarnak átmenni különféle biztonsági, vagyonőri, vagyonvédelmi gazdasági társaságokhoz, akkor sem, ha megígérik nekik, hogy a jogutódlásnak megfelelően egy évig érvényes lesz rájuk a MÁV kollektív szerződése.

A VSZ alenöke közölte: a kiszervezés következtében a vasútőri munkakörben dolgozók elveszítik menetkedvezményüket és azt a fajta biztonságot, amit a MÁV Zrt. adott.

Kotter József úgy vélte, a vagyonőri, vagyonvédelmi területen működő cégeknél káosz uralkodik. Elmondása szerint ezt támasztja alá, hogy a 2017. január 1-jétől életbe lépő kiszervezésre, közbeszerzés útján jelentkezett egyes cégeknél a munkaügyi és munkavédelmi hatóság fekete-foglalkoztatást tárt fel. Továbbá a hatóság megállapította - mondta Kotter József -, hogy nem fizették ki munkavállalóik bérét, illetve kiderült, hogy néhányuk kényszerfelszámolás alatt áll.

A helyszínen kiadott petícióban kifejtették: a döntéshozók a vasútőri tevékenység kiszervezésével a vasúton utazók, a vasúton szolgálatot teljesítők és a vasútüzem biztonságát is veszélyeztetik. A vasútőrös tevékenység cégen belül tartásával pedig fennáll a lehetősége annak, hogy a MÁV-csoport ezeket a területeket rehabilitációs munkaköröknek tekintse és ezekben az állásokban olyan vasutasokat foglalkoztasson tovább, akik a munkájuk révén sérültek meg, vagy épp nyugdíj előtt állnak - tette hozzá a VSZ alelnöke.

A sajtótájékoztató helyszínén a szakszervezet tagjai "Védjük meg utasaink, kollégáink, járműveink épségét!", "Elég a kiszervezős játékból!", illetve "Biztonságot minden körülmények között!" feliratú táblákat tartottak.