Itt a legzordabb hétvége, de már látszik, mikor múlik a sarkvidéki hideg

2017. január 7. 07:43 2017. jan. 7. 07:43

Január első hétvégéjén megkapjuk a tél minden bizonnyal legdermesztőbb napjait, a folytatásban már enyhébb napok jönnek. A hideget a szél tovább fokozza, szombaton a régióban Somogyban kell vigyázni a vehemens széllökésekkel.

Szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat prognózisa szerint a középső országrészben kevés felhő, sok napsütés várható, nyugaton eleinte, keleten a déli óráktól erősen felhős lesz az ég. A szakemberek azt mondják, hogy a Nyugat-Dunántúlon, valamint a keleti határnál kisebb havazás kialakulhat.

Az északi, északnyugati szél elsősorban a Bakonyban, a Kisalföldön és az Észak-Alföldön megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon -2, -5, másutt -6, -9 fok között valószínű.

Továbbra is többfelé él veszélyjelzés az országban az időjárás miatt. A dél-dunántúli megyék közül Somogy sárgul az OMSZ térképén, eszerint arrafelé január 7-én a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer per órát.

Vasárnap hajnalban többnyire -15 és -20 fok közötti értékeket mutat majd a hőmérő, de a hóval borított, illetve szélvédett, derült tájakon -22, -25 fok is lehet. Az előrejelzés szerint a nyugat-dunántúli tájakon -10, -14 fok várható. Az előrejelzés szerint a hét utolsó napján a középső országrészben kevés felhő, sok napsütés várható, nyugaton eleinte, keleten a déli óráktól erősen felhős lesz az ég. Főként a Nyugat-Dunántúlon, valamint a keleti határnál kisebb havazás kialakulhat. Az északi, északnyugati szél elsősorban a Bakonyban, a Kisalföldön és az Észak-Alföldön megerősödik.

A nagy hidegre való tekintettel a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közzétette a megyei melegedők listáját, kattintson ide értük.

Kigyűjtöttünk néhány fontos telefonszámot is, melyek akkor jönnek jól, ha gond van a távhővel, a gázzal, a villannyal vagy a vízzel, azokért kattintson ide.

Már látszik a vége

Az Időkép hosszútávú előrejelzése szerint a hétfőtől már enyhülés kezdődik, igaz, csak a számokat tekintve, a bőrünk még mindig sarkvidéki hideget fog érezni egy-két napig. A jövő hét második felében pedig már pluszok is lehetnek.