Halálos karambol Dencsházánál

2017. január 13. 13:46 2017. jan. 13. 13:46

Kisteherautó és személyautó ütközött pénteken, nem sokkal dél előtt, az autó egyik utasa életét vesztette.

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a baleset a Szigetvárra vezető úton történt.

Mindkét járműben két-két ember utazott, a kisteherautóban ülők könnyű sérüléseket szenvedtek, a személyautóban utazók közül egy ember életét vesztette az ütközésben, egy másik sérültet - akit a helyszínre riasztott szigetvári hivatásos tűzoltók szabadítottak ki a roncsból, őt a helyszínen ellátták a mentősök. A mentés idejére teljes szélességében lezárták az utat.

Három napon belül ez a második tragikus kimenetelű baleset a megyében. Január 11-én, szerdán 8 óra 30 perc körül az 5701-es számú úton Siklós és Nagyharsány között egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból az árokba hajtott. A balesetben egy férfi súlyos, egy nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy 41 éves gordisai férfi pedig a helyszínen meghalt.

Veszélyes utak

Pénteken egy csapadékzóna érte el hazánkat, emiatt egész nap esőre, havas esőre, hóra kell számítani. Emiatt a közlekedés is veszélyesebb lesz, erre hívta fel a figyelmet a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

A közlemény szerint utakat, járdákat helyenként jégpáncél borítja, így fontos, hogy mindenki ennek megfelelően közlekedjen. A gyalogosok még nagyobb figyelemmel keljenek át az úttesten, minden esetben az erre kijelölt gyalogátkelőhelyeken.

A gépjárművel közlekedők ügyeljenek a megnövekedett féktávolságra, járműveik sebességét az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg.