Ónos eső: erre figyeljen, és akkor nem lesz baj

2017. január 31. 13:45 2017. jan. 31. 13:45

Harmadfokú figyelmeztetés él Baranyában az ónos eső miatt. Ilyen időben aki teheti, ne üljön autóba, ha viszont már az úton éri az eső az embert, így közlekedjen, hogy ne érje baleset.

Amint arról korábban hírt adtunk, az ország döntő részén (a kb. Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét, és a Dunántúl északnyugati részét) jelentős mennyiségű (több milliméternyi) ónos eső várható a kedd délutáni, esti óráktól.

Az ónos eső miatt Baranyában, Tolnában, Bács-Kiskunban, Fejérben és Pest megyében harmadfokú, piros veszélyjelzés él.

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtötte, mire is kell ilyenkor figyelni.

ne előzzünk, ne zavarjuk meg a lassabb, de egyenletes tempóban haladó forgalmat,

  • tartsunk nagyobb követési távolságot a szokásosnál,
  • vezessünk lassabban, mint ahogy azt szoktuk,
  • ne siessünk, számítsunk arra, hogy ilyen utakon a szokásosnál több időbe telik A-ból B-be eljutni,
  • gyalogosként figyeljünk a járdára, mert csúszik, gondoljunk arra, hogy a síkos aszfalton megnő az autók féktávolsága,
  • ingatlantulajdonosként gondoskodjunk a házunk előtti járdaszakasz síkosságmentesítéséről, mert az a mi felelősségünk,
  • amennyiben társasházban lakunk, a társasház közös képviselőjének kell elvégeznie a síkosságmentesítést, amennyiben ezt elmulassza, ne habozzunk zaklatni.