Jégmezők lovagja 2.: túlélés a latyakon

2017. február 1. 11:39 2017. feb. 1. 11:39

Totyog, pingvinkedik, nem halad, akadályoz, elakad. Megy, megáll. Meg áll. Útban. Lefagy.

"Az önkormányzat túlfizetett menedzserét kérdezem, hogy miért kell a latyakban küzdeni a tyúkszaros életünkért?" - jutott eszembe a vonatkozó Napirajz február elsejének "szép" délelőttjén, mikor előzgettem a jeges latyakon az előttem lemmingként sorban álló polgártársaimat, akik egy-egy tiszta csapás előtt úgy be tudtak tömörülni, mint egyszeri gyalogos az Omaha-parton.

Egyetemvárostól egészen a Széchenyi térig tartott, míg végre megpillanthattam az önkormányzati jégmentesítő kommandót, akik serényen törték is a folyton újrafagyó egykori hólevet a városháza előtt.

Azonban lendületük akkor még nem jutott el a Király utcára, ami úgy nézett ki a szomorkás délelőttön, mint egy másnapos hányás a metlakin.

Persze, elhiszem, megfeszített igyekezet, megkettőzött munkakedv, de talán nem kellett volna hagyni cementté fagyni a jeget a havazások után, de még az ónos eső előtt.

Szerkesztőségünk környékén egy sikeres parkolás egyből felér a magyar curling-csapatba való felvétellel, uszkve másfél hete minden járókelő előadja a jégmezők lovagját a járdán, azóta várja ugyanis mindenki a felmentő sereg feltűnését, hogy jól leszámoljanak Tél tábornok alattomos kistesójával.

Eddig nem jött össze.

Bár sokat már nem kell várni a jégmentesítésre, mert úgyis elviszi az egészet az érkező felmelegedés.