Borongós, záporos tavaszi életérzést hoz a hétvége

2017. február 3. 08:15 2017. feb. 3. 08:15

Néhány napja még a ropogó mínuszokban fagyoskodtunk, a mostani hétvégén viszont már olyan hőmérsékletek várhatók, hogy pihentetni kell a vastag télikabátot. Helló, 14 fok!

Pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napközben a Közép- és Dél-Dunántúlon, Dél-Alföldön változóan felhős lesz az ég, napsütés főleg az előbbi területeken lehet. Másutt - bár a köd az északi határszél kivételével általában megszűnik - borult, párás maradhat az idő.

Kisebb eső délelőtt a Tiszántúlon, délutántól már inkább a Dunántúlon alakulhat ki. A déli, délnyugati szél az ország déli felén élénk, néhol erős, északabbra mérsékelt lesz. A hőmérséklet egyértelműen tavaszias érzést fog csempészni a napunkba: nappal általában 7 és 14 fok várató, ugyanakkor a borult, ködös tájakon csak 2 és 7 fokig melegszik majd fel a levegő. Késő este jellemzően 1 és 6 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton északon északkeleten erősen, máshol változóan felhős idő várható, estétől aztán nyugat felől beborul az ég, szórványosan eső, zápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 12, északkeleten 2, 5 fok között alakul.

A vasárnap erősen felhősen indul, majd átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, de mire jó lenne, megérkezik az este, estétől nyugat felől újra beborul. Délelőtt főleg középen és keleten, estétől a Dél-Dunántúlon valószínű eső, zápor, a nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6, 11, északkeleten 2, 5 fok között alakul.