Tízmilliárdos útfelújításra készül Pécs

2017. február 8. 13:05 2017. feb. 8. 13:05

Tízmilliárdos keretösszegű, négy évre szóló nyílt közbeszerzést írt ki a pécsi önkormányzat a város kezelésében lévő utak felújítására és építésére.

Útfelújításba és új utak építésébe kezdene a pécsi önkormányzat, emiatt 10 milliárd forintos keretösszegű, négy évre szóló nyílt közbeszerzést írt ki a Közbeszerzési Értesítőben - olvasható a Napi.hu cikkében.

"A felhívás a város által, támogatásból megvalósítani kívánt műtárgyfelújításra, valamint forgalomtechnikai munkák kivitelezésére is kiterjed" - olvasható a cikkben.

A Közbeszerzési Értesítőben olvasható részletesebb ismertető szerint "Pécs város önkormányzati kezelésű belterületei burkolt és burkolatlan útjainak, kerékpárútjainak, járdáinak felújítása, útpadka- és árokrendezések, útfelújítással, út és járda építéssel kapcsolatos előre nem tervezhető és tervezhető feladatok ellátása" a cél, idénre 326 445 négyzetméternyi burkolt út felújítását tervezték be.

"Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 3 milliárd forintot, amelyből az útépítésnek és -felújításnak legalább 1,5 milliárdot kell kitennie.

Az ajánlatok beadási határideje április 3. Az értékelésnél 110 súlyszámot érnek a minőségi kritériumok és 70 súlyszámot az ár" - olvasható a cikkben.