Divat lett más mozgáskorlátozott igazolványával parkolni Pécsett

2017. február 23. 11:49 2017. feb. 23. 11:49

Egy nap alatt két sofőr is lebukott, aki mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen hagyta a kocsiját anélkül, hogy ezt megtehette volna.

A rendőrség közleménye szerint február 22-én az egyik belvárosi parkolóban várakozott 8 óra 30 perc körül díjfizetés nélkül egy 35 éves pécsi nő, aki a nagymamája mozgáskorlátozott igazolványát használta fel jogosulatlanul.

Ugyanebben az időpontban, a Dohány utcában egy 51 éves pécsi férfi parkolt egy ismerőse rokkantkártyájával azért, hogy ne kelljen parkolódíjat fizetnie.

A sofőröket a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését mindketten elismerték. Ellenük közokirat-hamisítás gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság nyomoz.

Néhány napja Uránvárosban is beparkoltak egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre, a jelek szerint mindenféle jogosultság nélkül, cserébe olyan osztást kapott a sofőr, hogy a fal adta a másikat:

Az év osztását kapta a mozgáskorlátozott helyet elfoglaló pécsi suzukis