A Parlamentben is téma volt a DRB-károsult pécsi családok ügye

2017. február 27. 16:36 2017. feb. 27. 16:36

Száz pécsi család sorsát rendezni kellene - mondta el Tóth Bertalan hétfőn a Parlamentben annak kapcsán, hogy ahogy a devizahiteleseken, rajtuk is törvénnyel kellene segítenie a kormánynak.

Az MSZP frakcióvezetője február 27-én a Parlamentben elmondta, hogy a Buda-Cash brókerház magával rántotta a DRB bankcsoportot is, és 100 pécsi, baranyai család még mindig a pénze után fut. Közölte, ezek a családok már visszafizették a DRB-nek a lakáskölcsönüket, de "bennragadt" a tisztességtelenül felszámított kamat és költség. Szerinte ezt a kérdést szabályozással meg lehetne oldani, ahogy külön törvényt hoztak az átvert devizahitelesek megsegítésére is. Megjegyezte, 100 millió forintos tételről van szó.

Tállai András válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyszerűen a brókerügy károsultjairól vagy devizahitel-károsultakról van szó. Kifejtette: egy felszámolási eljárásban keletkezett követelés kifizetéséről van szó. Az ellenzéki képviselő javaslata megkerülné a felszámolási eljárásról szóló törvényt, az érintettek egy kedvezőbb eljárás alapján kapnának kártérítést - magyarázta.

Tóth Bertalan a fenti témában február 24-én Pécsett tartott sajtótájékoztatót. Itt a politikus elmondta: megpróbálta a Parlament gazdasági bizottsága elé vinni az ügyet és egy jogszabály-módosítással orvosolni a bajt. A Bánki Erik fideszes baranyai elnök vezette grémium azonban lesöpörte az asztalról, és így jártak a károsultak az összes többi felkeresett fórumon is.

A képviselő személyes találkozót kért Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől az ügyben, aki levélben utasította ezt el. Hozzátette, még vizsgálják, hogy lehetne a diszkriminációt bemutatni és bizonyítani.