Trükköztek a lakcímmel a választás miatt Kisasszonyfán

2017. március 8. 10:50 2017. márc. 8. 10:50

Tizenhárom embert mondott bűnösnek a Siklósi Járásbíróság nem jogerősen, akik a 2014-es önkormányzati választások előtt csak azért jelentkeztek be a baranyai Kisasszonyfára, hogy szavazhassanak a polgármester-jelöltekre, ugyanakkor nem éltek ott a településen.

A Siklósi Járásbíróság 2017. március 7-én kelt ítéletében bűnösnek mondott ki tizennégy vádlottból tizenhármat közokirat hamisítás bűntettében, mert közreműködtek abban, hogy a lakcímük tekintetében valótlan adatok kerüljenek az országos lakcímnyilvántartásba, ezért őket megrovásban részesítette - adta hírül a Pécsi Törvényszék.

Mint írták, a 2014-es októberi önkormányzati választásokat megelőzően a vádlottak lakcímet létesítettek a településen anélkül, hogy az újonnan létesített lakcímen életvitelszerűen ott laktak volna. A településen lakcímet létesített vádlottak mindkét polgármesterjelölt rokonai, illetve ismerősei, akik valamennyien a település egyazon utcájának öt címén létesítettek lakóhelyet.

Az ítélet még nem jogerős, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn.