Szeles, záporokkal tarkított hétvége jön

2017. március 10. 08:14 2017. márc. 10. 08:14

Szeszélyes kora tavaszi időt kapunk, záporra és élénk szélre is számítani kell a hétvégén, de a nap is elő-előbújik majd egy kicsit, a hajnalok viszont fagyosak lehetnek.

A hét utolsó munkanapján az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint változóan, illetve erősen felhős lesz az ég, több napsütés a Nyugat-Dunántúlon és az Alföld keleti, északkeleti részein lehet.

A prognózis szerint délelőttig főként a Balaton és Tisza vonala közt várható eső néhol jelentősebb mennyiségben, majd napközben legnagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felén és a középső országrészben alakulhat ki zápor, délelőtt délnyugaton esetleg zivatar. Késő estére csökken a felhőzet, és mindenütt megszűnhet a csapadék. Az északnyugati, északi szél egyre többfelé feltámad és megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és a Bakonyban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 12 fok között valószínű, de Szabolcsban 13, 14 fok is lehet. Késő este jellemzően 5 fok köré hűl le a levegő.

Szombaton áltozóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, néhol zápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet eleinte többfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten helyenként viharos lökések kísérik, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul.

Vasárnap a szakemberek szerint több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, néhol záporeső kialakulhat. Az északi szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között valószínű.