Hirtelen 400 millióval megnőtt a kosárlabda akadémia építési költsége

2017. március 24. 11:56 2017. márc. 24. 11:56

Kicsit mintha megdrágult volna az elmúlt egy hónap alatt a Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Februárban Páva Zsolt pécsi polgármester még 1,7 milliárdos beruházásról beszélt, az uniós közbeszerzési értesítőben viszont már 2,1 milliárdos a tender.

Február közepén derült ki, hogy a zalaegerszegi ZÁÉV Zrt. építheti a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát Pécsen, aminek az eredeti tervek szerint már 2015-ben készen kellett volna lennie.

A hírről Páva Zsolt pécsi polgármester számolt be az önkormányzati lapnak, az is kiderült, a létesítménynek szűk másfél év múlva állnia kell, vagyis 2018 vége lehet a határidő. Páva akkor 1,7 milliárdos beruházásként emlegette a kosárlabda akadémia építését - írtuk korábbi cikkünkben.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia hányattatásairól itt írtunk bővebben:

Lehet, hogy még az idén történik valami a Pécsre álmodott kosárakadémiával?

Újra kiírták a közbeszerzést a Nemzeti Kosárlabda Akadémia építésére, a sportcsarnok és a kollégium lehetséges kivitelezőinek pályázatát november 23-ig várják. Az elmúlt időszakban többször cikkeztünk a Pécs Pláza szomszédságába tervezett Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról, helyesebben arról, hogy nem igazán történik vele semmi.

Március 23-án megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben is a döntés - olvasható az Átlátszó cikkében.

Sok változás nincs benne, a ZÁÉV a nyertes cég, a pályázaton azonban elindult még a West Hungária Bau Kft. is egy másik céggel közösen (a WHB a Ledina Kerámia Kft. klörnyékén is forgolódott tavaly nyáron egy kicsit), valamint a Strabag Építő Kft. és Magyar Bau Holding Zrt. alkotta konzorcium is.

Egyvalami viszont változott: a beruházás NETTÓ összege 2,12 milliárd forintra nőtt.

Hogy a Páva Zsolt által mondott 1,7 milliárd és a közbeszerzési értesítőben található 2,1 milliárd forintok közti 400 milliós különbséget mi okozza, egyelőre nem tudni.

A Pécsi STOP megkereste az érintetteket, amint válaszolnak, újra jelentkezünk.