„Agymosott korban élünk” – nagyot ment Kondor Mohácson

2017. március 25. 08:16 2017. márc. 25. 08:16

A forradalom és szabadságharc ünnepén elképesztő mondatokra ragadtatta magát Kondor Katalin. Egyebek mellett keresztényüldözésről beszélt Mohácson.

„Kondor Katalin elkeserítőnek tartotta azt is, hogy a keresztényüldözés szintén mind aggasztóbb méreteket ölt a világban és sajnos az unió alkotmánya sem kivétel ez alól” – mondta egyebek mellett a közgazdász-újságíró Mohácson a forradalom és szabadságharc városi ünnepségén.

Ami nem most volt, nyilván, de Pannónia római uralom alól már felszabadított részére csak most ér el a hír. Gyorsan szögezzük le: az idézetek a mohácsi önkormányzati médiából származnak, de miért is lenne okunk kételkedni hitelességében?

Kondor még azt is mondta, hogy „Sötét, agymosott korban élünk, hiszen hatvan évig nem tartották fontosnak, s ma sem, hogy valódi történelmet tanítsanak nekünk”. Majd hozzátette: „A Habsburgok, a szovjet megszállók, ma a pénzügyi világ urai, irányítói ugyanazt az elvet vallják: „Vedd el egy nép múltját, történelmét, s azt teszel vele, amit akarsz!”

„Tévedés, hogy a szabad világ sajtója is szabad: az újságíróknak, szerkesztőknek a laptulajdonosok, a pénzügyek irányítói diktálnak, az egyes orgánumok az ő érdekeiknek megfelelően emelnek ki egyes témákat vagy hallgatnak el fontos történéseket: példa erre, hogy a Nyugat-Európát sújtó migránsáradatból fakadó, egyre növekvő bűnözési hullámról alig-alig esik szó az érintett országok írott és elektronikus sajtójában” – tette még hozzá a tévés szerkesztő.

A Duna-parti kisvárosban nagy hagyományai vannak az ékes ünnepi beszédeknek. Hargitai János KDNP-s politikus/kormánymegbízott még 2014-ben ragadtatta el magát.

„…a Rothschildok pénze kellett, hogy Jellasics elinduljon ellenünk, és főleg a Rothschildok pénze kellett, hogy az oroszok azzal a 200 ezres sereggel elinduljanak a magyar seregek ellen, aminek törvényszerű csatavesztés lett a vége. Ennek a bankvilágnak a szorításából kellett kitörnünk az elmúlt négy évben is, el kellett érnünk azt, hogy pénzügyileg önállóak legyünk, mert épp '48 példája bizonyítja azt, hogy ha egy ország pénzügyileg nem önálló, akkor hiú ábránd a nemzeti fejlődés, mert az, aki a pénzt adja, diktál nekünk. Diktált 1848-ban, és diktált négy éve. Akkor a Rothschildok, most az IMF" – mondta Hargitai.

Ünnepélyesen megígérjük: jövőre frissebbek leszünk, és elmegyünk a forradalom és szabadságharc mohácsi megemlékezésére, hogy első kézből számolhassunk be arról: ki diktál a világban 2018-ban.