200 ezer adatokért? Na még mit nem!

2017. április 21. 14:01 2017. ápr. 21. 14:01

Pénteken folytatódott a per, amelyet A Város Mindenkié Pécs (AVMP) indított a pécsi önkormányzat ellen, miután az utóbbi majdnem 200 ezer forintért akart adatokat kiadni. Ráadásul olyanokat, amelyek nélkül a civilek szerint már eddig sem lehetett volna felelős döntéseket hozni.

Mint korábban megírtuk, az AVMP 2016 novemberében közérdekű adatigényléssel fordult dr. Lovász Istvánhoz, Pécs jegyzőjéhez, hogy a tevékenységükhöz szükséges adatokat megszerezzék a városháza lakásgazdálkodással foglalkozó részlegéről.

A jegyző válaszából kiderült, hogy a kért adatok „túlnyomó többsége” nem áll rendelkezésre, az összegyűjtésükhöz és rendszerezésükhöz szükséges munkaerő ráfordítás költsége pedig 193 623 forint. A közérdekű adatokhoz csak az összeg kiegyenlítése után juthatna hozzá a csoport. A csoport azonban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (röviden: Infotv.) alapján pert indított, mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy az önkormányzat a választópolgárokkal fizettesse meg azt a munkát, amelynek elvégzése az ő feladata lenne, márpedig szerintük a város lakásgazdálkodásának nyilvántartása és átláthatóságának biztosítása az önkormányzat feladata.

Mivel az AVM Pécs tagjai túlnyomó részt hajlék nélküliek és lakásszegénységben élők, ezért egyrészt bírósági keresetet adtak be a TASZ segítségével, melyben kérték egyebek mellett a megítélt összeg felülbírálását. Emellett pedig az önkormányzati képviselőkhöz fordulnak segítségért, mivel ők térítésmentesen megkaphatják a munkájukhoz szükséges adatokat.

Az ügy tárgyalását pénteken folytatta a Pécsi Járásbíróság, de érdemi áttörést ez a nap nem hozott. Az AVMP ügyvédje részletesen ismertette a civilek álláspontját az adatokat illetően, míg a város jogi képviselője a KSH felé terelte az ügyet. A tárgyalást június 7-én folytatják, tanúk meghallgatásával. Ez érdekesnek ígérkezik, Moór Eszter volt fideszes politikus, az önkormányzat jóléti bizottságának elnöke ezúttal a civilek tanújaként lép fel, de a városi oldal is új tanúkat nevezett meg.