Baranyában is dagad a TOP-botrány

2017. április 29. 08:59 2017. ápr. 29. 08:59

És egyre több megyében. A Pécsi STOP úgy tudja: Tolnához hasonlóan a baranyai TOP-pályázatok szavazásánál is igen lazán kezelhették a képviselők érintettségét, ráadásul az elosztás is inkább tűnik testvériesnek, mint igazságosnak.

Tip-TOP

A megyei területfejlesztési (TOP) pályázatok körüli botrány egy hete Tolnában robbant ki. A dombóvári polgármester, a megyei közgyűlésben a DK-t képviselő Szabó Loránd kelt ki elsőként a Szekszárdon tartott zárt ülés után.

Mint mondta: hiába nyilatkoztatták a képviselőket a szavazás előtt összeférhetetlenségükről, a fideszes többség úgy döntött: mindenki szavazhat minden forrásról, akkor is, ha érintett a projektben. A helyzetet súlyosbította, hogy a szavazás gyakorlatilag vakon történt: csak a projektek kódját vetítették ki a falra, az egyszeri – ellenzéki – képviselőnek gőze sem volt róla, éppen melyik pályázat volt soron.

Az uniós milliárdokért folytatott ámokfutás Pécsett folytatódott csütörtökön, akkor a baranyai pályázatok voltak soron. Nagy Attila sellyei polgármester és Barbarics Ildikó szocialista képviselő az ülés szünetében mondta el sérelmeit.

A sellyei elöljáró azt sérelmezte, hogy zárttá nyilvánították az ülést, még a jegyzeteit is le kellett adnia, a pályázatok elosztása pedig igen aránytalanra sikeredett.

Baranya sem különb a deákné vásznánál

A baloldali képviselők a titoktartási nyilatkozat miatt nem mondtak többet. A Pécsi STOP azonban úgy tudja: Baranya keleti és nyugati fele között ordító különbségek mutatkoznak az – információink szerint – összesen 38 milliárdnyi TOP-forrás elosztásánál. A települések több mint felét tömörítő és egyébként is hátrányos helyzetű nyugati „térfélen” negyedannyi uniós milliárd landolhat, mint a keletiben.

Ráadásul, ha információink helytállóak, akkor Tolnához hasonlóan itt sem vették túl komolyan az érintettséget, így simán szavazhatott polgármester a városát vastagon érintő forrásról.

Békés megyében az egyik baloldali képviselő 24 órát kapott arra, hogy a megye 500 pályázatát áttekintse.

Nem szoktunk jóslásokba bocsátkozni, de ebből még ordas botrány lesz.