A Fidesz elfoglalja az utcákat

2017. május 4. 08:34 2017. máj. 4. 08:34

Is. A média bedarálása után az utcai plakátokra is rátenyerel a Fidesz: csak annál a cégnél lehet majd reklámozni, akinek az állam megengedi, önkormányzati-állami felületeken. Már csak pár közösségi oldalt kell lekapcsolni, és kész van kis-Törökország.

A média- és reklámpiacon való tombolás újabb fejezetéhez érkezett a kormánypárt. A megdöbbentő kormányrendeletet az Index szúrta ki a Magyar Közlönyben.

A lényeg röviden: egy hónap sem kell, és már lényegében csak önkormányzati engedéllyel helyezhetőek ki közterületre új reklámfelületek. A kormányrendelet mellékleteiben olvasható, hogy a jövőben szinte csak önkormányzati-állami tulajdonú felületeken lehet majd hirdetni, ráadásul a tulajdonos engedélyével. Pár év múlva csak annál a cégnél lehet majd közterületen reklámozni, akinek az állam ezt megengedi.

Nem lesz könnyű dolga annak az ellenzéki pártnak – bár várjuk az ezek megszüntetéséről szóló kormányrendeletet is -, amelyik nem a „Csak a Fidesz”, az „Éljen Viktor” vagy a „Rezsicsökkentést, Mészárosnövelést” szlogenekkel szeretné magát népszerűsíteni a közelgő választásokon, természetesen a Fidesz színeivel. Illetve talán a „Szeretünk Viktor, de hát, érted, na…” szlogennel még esetleg be lehet próbálkozni, de hát az már vagy megkapja a szükséges engedélyeket, vagy nem.

Ezzel a húzással az újságok, hírportálok és tévék szinte teljes elfoglalása, a rádiók piacán készülő egészpályás letámadás mellett gyakorlatilag az utcai hirdetéseket is elfoglalta a Fidesz.

Ezzel a húzással a kormány rácáfolt arra a pedig széles körben ismert tézisre, miszerint a lópikulának is van vége, mert szemmel láthatóan nincs, vagy legalábbis belevész a látóhatárt fedő sűrű és sötét ködbe, ami bő 300 év után ismét vitán felül összeköti hazánkat Törökhonnal.