Ezer Lámpás Éjszakája: Pécs nem világít az eltűntekért

2017. május 4. 10:49 2017. máj. 4. 10:49

Pécs nagy valószínűséggel idén sem csatlakozik az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvényhez, ami az eltűnt fiatalokra hívja fel a figyelmet. A baranyai megyeszékhely akkor szállt ki, amikor az esemény szponzor nélkül maradt.

Arról, hogy Pécs nem csatlakozik az idén május 28-ára tervezett eseményhez, az egyik szervező panaszkodott Facebook-oldalán. A poszt szerint a főszervező felkereste a város polgármesterét, ám ő azt közölte: nem kíván a programban részt venni. „Páva Zsoltot nem érdekli mi lesz a már elveszett gyerekekkel és nem érdekli az sem, hogy az újabb eseteket megakadályozzuk” – írja az elkeseredett hölgy.

2012-ben és 2013-ban Pécs még csatlakozott a programhoz, az utóbbi évben a Kossuth téren tartották meg a rendezvényt, itt volt a Kelemen Kabátban és Biga, műsorvezetőnek Vujity Tvrtkot kérték fel. Az esemény szó szerinti fénypontja az volt, amikor ezer lámpást engedtek fel az égbe. Szomorú fejlemény, hogy ezeket az eszközöket azóta betiltották, így jobb híján lufieregetéssel pótolják az égbolt bevilágítását.

2014-ben már kiszállt Pécs az akcióból, nem teljesen függetlenül attól, hogy az esemény addigra szponzor nélkül maradt. "Tekintettel arra, hogy Pécs városa a nehéz anyagai helyzete miatt ezt nem tudta vállalni, kénytelenek voltunk amellett dönteni, hogy 2014-ben az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvény nem tud anyagi okok miatt megvalósulni a baranyai megyeszékhelyen” – kaptuk akkor a választ érdeklődésünkre a városvezetéstől.

Nem ismerjük a rendezvény költségeit, és azt sem, hogy ebből mennyit kellett volna a városnak állnia, de az szinte biztos, hogy Pécs idén is kimarad. A baranyai megyeszékhely az idei programsorozat helyszínei között sem látható az Ezer Lámpás éjszakája honlapján.

Az eltűnt gyermekek világnapját egyébként május 25-én tartják, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és sorstársaira emlékezve. Etan Patz eltűnésének napját Ronald Reagan amerikai elnök 1983-ban az eltűnt gyermekek nemzeti napjává nyilvánította. Az eltűnt kiskorúak ügyét Európában a 2001-ben megalakult Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció karolta fel, amely ernyőszervezetként koordinálja a prevenciós és az eltűntek felkutatásával kapcsolatos feladatokat. A szervezet kezdeményezte, hogy május 25-e legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja. A világnap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.