Halálra gázolták a bringást, majd simán hazamentek

2017. május 10. 10:18 2017. máj. 10. 10:18

Biciklist gázolt két férfi Kórós és Szaporca között, kiszálltak, megnézték, majd továbbautóztak.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészég halálos közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat két férfi ellen, akik kerékpárost gázoltak.

A két férfi 2016. októberében az egyik este 8 óra körül Kórós községből közlekedett Szaporca irányába.

A gépkocsivezető az autót 70 km/h sebességgel vezette, azonban az autóval indokolatlanul áttért a menetirány szerinti baloldalra, mikor vele szemben közlekedett a sértett kerékpárjával.

A gépkocsivezető vészfékezést hajtott végre, azonban így is, mintegy 50 km/h sebességgel elütötte a sértettet, aki az úttest melletti árokba esett.

A két férfi a gépkocsival megállt, azonban nem nyújtottak segítséget a baleset során sérülést szenvedett kerékpárosnak, a balesetről nem értesítették a mentőket, rendőrséget, hanem továbbhajtottak és otthonukba távoztak.

A sértett halála a baleset következtében néhány percen belül beállt, ezért életének megmentesére akkor sem lett volna lehetőség, ha azonnal szakszerű ellátásban részesül.

A gépkocsi vezetőjének a cselekménye halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása, míg utasa a segítségnyújtás elmulasztása, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.