Tistyán: gátlástalan, beteges lelkületű emberek formálják a közbeszédet

2017. május 12. 08:43 2017. máj. 12. 08:43

A neves pécsi szociológus szerint több minden kellett ahhoz, hogy az agresszió a közbeszéd és most már a politika szerves része legyen. Ám olyan gátlástalan és beteges lelkületű emberek és játszmáik nélkül, mint Orbán vagy Habony, nem sikerült volna.

Feszegetett pofonosláda-tető, taknyukon és vérükön kirángatni vágyott civilek, kopasz népszavazás-koordinátorok és ligetkommandósok, emeleteken át rángatott, körbeordított újságírónő. A nyílt, kendőzetlen erőszak napról napra szervesebb része a közbeszédnek és már a politikai életnek is.

Arról, hogy hogyan juthattunk idáig, a neves pécsi szociológussal, Tistyán Lászlóval beszélgettünk.

Mint mondta, amiket ma tapasztalunk, az utolsó cseppek egy régóta telő pohárban. Mármint mostanáig utolsó, mert ennek az alagútnak még nemigen látszik a vége.

A szálak természetesen szerteágazóak, mélyre vezetnek, ráadásul egy rövid beszélgetés és cikk keretein messze túlnyúlnak. A szociológus szerint az ide vezető lassú folyamat egyik összetevője az volt, ahogy a belülről vezéreltség lassan átadta a helyét a kívülről jövő hatásoknak, mintáknak. Az első, de még a második világégés táján sem volt ritka, hogy a becsületét elveszítő katonatiszt öngyilkos lett, mert ezt diktálták a saját, belső normái, és nem voltak olyan hatások, amelyek ezt kívülről befolyásolták volna.

- A tömegkommunikáció előretörése, az új minták, magatartásformák egyre inkább kívülre helyezték a referenciapontokat, és ezzel egyre inkább megnyílt a lehetősége az emberek befolyásolásának – mondta Tistyán László. Ráadásul az egyre erőteljesebb hatások mindig kicsit kitolták a határokat.

Példaként említette a Lady Chatterley szeretőjét. Az 1928-as regény megjelenésekor óriási botrányt kavart kendőzetlen szexjeleneteivel, ám az ezt követő hasonló alkotások már egyre kisebb port kavartak, míg végül egész iparág épült a zsánerre.

Ugyanígy a szex megjelenése a – szélesen vett - tömegkommunikációban korábban teljesen elképzelhetetlen volt, míg ma már a legártalmatlanabb netes videó mellett is a szexipar legújabb csodái kelletik magukat. Egy másik példa: harminc éve még elképzelhetetlen volt, hogy egy politikus ne az akkor szinte kötelező egyenöltönyt húzza, míg ma már nincs alsó határa a szakadtságnak.

Tistyán kiemelte: az egyre erősebb külső hatásokkal szemben nincsenek jelentős ellensúlyok. Ezek, a szocializáló intézmények, mint például a vallások, egyházak fokozatosan visszaszorultak, egyebek mellett azért, mert nem tudtak a folyamatosan változó körülményekhez elég gyorsan alkalmazkodni. Ebből is fakad, hogy az általuk hordozott olyan értékek, mint például a szolidaritás, az elesettek segítése, velük együtt sikkadt el. Az eredmény egy olyan társadalmi környezet lett, amelyben sok norma és kontroll már nem működik.

A szociológus kiemelte: ezek természetesen nem csak Magyarországra jellemző folyamatok. Ám, mint mondta: ezekkel együtt a mai magyar állapotok olyan gátlástalan és beteges lelkületű emberek produktuma, mint például Orbán Viktor és Habony Árpád. Olyanoké, akik tudatosan rájátszanak a fenti folyamatokra, akik stratégiájukba bekalkulálják, hogy meddig feszegethető a határ egy lassan már normák nélküli társadalomban.