Ormánsági Kerékpártúra – ha valami Ős-Dráva, ez az

2017. május 12. 16:08 2017. máj. 12. 16:08

Sokan esküsznek rá, hogy az elmúlt évek egyetlen valamirevaló ormánsági beruházása az ottani kerékpárút hálózat volt. Ők szombaton egy 40 kilométeres túrának örülhetnek, ám még senki sem maradt le róla.

Sellyéről indul, ott a vége, mégis 40 kilométer – ez a „Kincsek között élünk” címmel szombatra meghirdetett kerékpártúra. Az Ormánságban kiépített kerékpárutat ünneplő túra kilenckor indul, regisztrálni a városi termálfürdőnél lehet 1500 forint leszurkolása ellenében. Ezért a pénzért mindenki kap 40 kilométer élményt, pólót, frissítőket útközben, a végén pedig egy közös ebédet. A túrára eddig mintegy 500-an regisztráltak, vannak, akik az ország más részeiről.

Az idei túra a kerek számok miatt különleges, hiszen Sellye éppen 2017-ben 725 éves, 200 éve, 1817 márciusában indult első próbaútjára az első dunai gőzhajó, amelyet itt épített egy pécsi feltaláló. Ezt tetézi, hogy a település éppen 20 éve kapta meg a városi címet. Ráadásul az ormánsági kerékpártúrák sorában is éppen a mostani lesz a kilencedik.

A kerékpártúrára a szervezők csak cégektől kaptak támogatást.