Kicsinyes politikai bosszú szaga terjeng az uniós pénzek körül

2017. május 18. 16:06 2017. máj. 18. 16:06



Ha a Tolna megyei önkormányzat fideszes többségén múlik, akkor Dombóvár nemigen nyer az uniós területfejlesztési pályázatokból. Sőt: a már elnyert milliókat is bukhatják. Pedig a megyei közgyűlés feje is dombóvári, az önkormányzati választásokon éppen ő volt a városban csúfosat bukott Fidesz frontembere.

A dombóvári képviselő-testület rendkívüli ülésen foglalkozott a várost érintő uniós TOP-pályázatok ügyével, a témában Szabó Loránd polgármester tartott sajtótájékoztatót.

A polgármester emlékeztetett rá: már a megyei területfejlesztési pályázatok kiírásakor sötét fellegek gyűltek a TOP-os projektek felett. Mint mondta: Fehérvári Tamás, a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnöke maga épített be egy Dombóvár és térsége számára hátrányos szempontrendszert, a képviselőkkel sem egyeztetve. E szerint plusz pontokat kapott, aki a Duna és a Sió közelében fejleszt – ez a megye jelentős részére igaz, Dombóvárra és térségére pont nem. Szabó már akkor is politikai bosszúról beszélt. Mint mondta, bár Fehérvári dombóvári, alighanem nem tudta megemészteni, hogy a Fidesz vezéregyénisége volt a városban az önkormányzati választásokkor, a kormánypárt pedig egyetlen körzetet sem tudott nyerni a városban.

A polgármester elmondta: szinte az összes döntéshez kapcsolódó jogszabályt is megszeghették Tolna megyében a legutóbbi TOP-os szavazáson. Arról már korábban is írtunk: éppen Szabó Loránd jelezte először, hogy a TOP-pályázatok esetében a Tolna megyei önkormányzatnál az összeférhetetlenségi és a tartalmi szabályokat megszegve hoztak állásfoglalást. Hamar kiderült: nem tolnai specialitásról van szó, a megyei önkormányzatok döntési mechanizmusa máshol is bűzlik, a szagot pedig titoktartási kötelmekkel próbálják elfedni, egyebek mellett Baranyában is ez történt. Mindezt Szabó Loránd összesen hét hazai szervezetnek vagy miniszternek, valamint uniós szerveknek is jelezte.

Szabó elmondta: a hétvégén Brüsszelben tárgyalt, fél tucat Európai parlamenti bizottság kormánytisztviselőjével. Szabó tájékoztatta őket a Tolna megyei helyzetről, az ülést követően több bizottság képviselője is ígéretet tett arra: szintén vizsgálatot kezdeményeznek.

Az uniós pályázatok közül Dombóvár ebben a ciklusban eddig Tamásival közösen nyert 250 millió forintot egy foglalkoztatási paktumra. Ám lehet, hogy ezt is bukja a város. Szabó Loránd elmondta: az országban sehol máshol nincs olyan feltétele az ilyen foglalkoztatási paktumban való részvételnek, mint Tolna megyében. Itt csak azok a települések vehetnek részt a foglalkoztatást fejlesztő projektben, amelyek a TOP 1-es tengelyben, valamilyen gazdaságfejlesztést célzó pályázatban is érintettek. Dombóvár ilyen pályázaton nem nyert, így pedig a város jelenléte a projektben feleslegessé vált, az itteni vállalkozások kimaradnak a foglalkoztatás-bővítésre fordítható uniós segítségből. Szabó Loránd szerint a kitétel ötletgazdája Naszvadi Balázs, Fehérvári jobbkeze – egyébként a dombóvári polgármester régi ellenlábasa, akinek a testvére nemrég terepjárós ordibálós-kormányrárántós balhéba is keveredett Szabó Loránddal.

- Ezek szerint Fehérvári Tamás és fideszes csapata így gondolkodik a dombóvári foglalkoztatás-bővítésről – így Szabó Loránd.

Dombóvár két szegregátumhoz kapcsolódó pályázata kapott támogatást, és láss csodát: pozitív elbírálást kapott a gimnázium felújítása is mintegy 400 millió forint értékben. A polgármester szerint Fehérvári Tamás úgy gondolkodhatott: ciki lenne, ha az intézmény, ahol tanult és ahol édesapja emléktáblája van, nem kapna támogatást. Szabó hozzátette: szerinte ez a pályázat is szabálytalanul nyert.

A többi pályázatról nincs hír, ám azt tudják, hogy a fideszes többségű megyei önkormányzat a többi dombóvári pályázatot nem támogatta. Nemmel szavazott rá két dombóvári fideszes megyei képviselő: az elnök Fehérvári és Kerecsényi Márton is. A polgármester kiemelte: azt nem tudni, hogy a megyei önkormányzat elutasítása ellenére a végső döntés lehet-e majd pozitív.

- Vizsgálat alá vontuk, hogy Fehérvári Tamást nem érinti-e büntetőjogi felelősség – mondta Szabó Loránd. – Ezt most jogászok vizsgálják, mert felmerülhet a hivatali hatalommal való visszaélés bűntette.

A polgármester elmondta: elkeserítő, hogy ilyen despotikus politikai rendszerben kell élnünk. Ám hozzátette: a TOP-on túl is van élet, és nyert olyan pályázata a városnak, amelyben a döntéshozatal független volt a megyei diktatúrától. Ilyen például az elektromos töltőállomásos pályázat - mondta a polgármester, hozzátéve némi élccel, hogy a belvárosban élő elektromos autósoknak ez igen nagy könnyebbség lesz.

Szabó kifejtette: a Fidesz és a kormány segítsége nélkül is fejlesztik a várost. Nagy kérdés viszont, hogy a Fidesz hogyan áll majd a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekhez ezek után – tette hozzá a polgármester.