Útfelújítás? Szekszárdon a cégekkel fizettetnék a felét

2017. június 6. 14:14 2017. jún. 6. 14:14

Igencsak meglepődhettek a szekszárdi Páskum utcában székelő cégek, mikor a város fideszes polgármestere belengetett nekik egy útfelújítást - de csak akkor, ha összedobják a költségek felét.

Évek óta elhanyagolt a szekszárdi Páskum utcai útfelületet, ám az utcában lévő cégek vezetői igencsak meglepődtek, mikor a szekszárdi önkormányzattól május közepén jött egy fejléces levél.

A levelet Ács Rezső fideszes polgármester jegyezte, és abban az áll, hogy mivel az utcát úgyis a cégekhez érkező ügyfelek (valamint az ott dolgozók) használják leginkább, így jó lenne, ha a 38 millió forintos költség felét ők állnák - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A cégek vezetőinek június közepéig kell nyilatkozniuk arról az önkormányzatnak, hogy mennyivel tudnak beszállni a felújításba.

A levelet az LMP szekszárdi illetőségű társelnöke, Hadházy Ákos hozta nyilvánosságra Facebook-oldalán.

Szerinte, amit a szekszárdi városvezető csinál, azt tarhálásnak lehetne nevezni, de "mondhatjuk zsarolásnak is, a mellékelt levélben ugyanis azt írja, csak akkor újítják fel a köpedelem utat, ha a vállalkozók kifizetik a felét. Az út egyébként külterületen vezet, de elég nagy a forgalma, mert egy nagy kerülőt lehet "levágni" vele."

Ha belterületen akarnak majd utat felújítani, akkor meg a lakóktól fogják elkérni a pénzt? - tette fel a kérdést Hadházy Facebook-oldalán, ahol arra is kíváncsi volt, mi van a városi adóbevételekkel (gépjárműadó, telekadó, iparűzési adó). Szerinte a polgármesternek a kormány felé kellett volna jeleznie, hogy alulfinanszírozott az önkormányzat (mint az országban a többi is), de ő ehelyett "inkább lenyúlja a már agyonadóztatott cégeket."